Szigorodik a pénzügyi ellenőrzés Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az állami szektor pénzügyi ellenőrzésének a szigorítására készül az új magyar kormány. A szocialista kabinet intézkedéscsomagot tervez a gazdaság működésének átláthatóbbá tétele érdekében - írja a Financial Times (FT).
Vágólapra másolva!

Várhatóan a jövő év elejétől a költségvetési intézmények is a tőzsdén jegyzett vállalatokhoz hasonlóan fogják készíteni beszámolóikat, külső könyvvizsgálók bevonásával, mondta László Csaba pénzügyminiszter a brit gazdasági napilapnak.

Valódi átláthatóságnak és elszámolásnak kell lennie ott, ahol közpénzek felhasználása folyik, mondta László Csaba.

"Ez teljesen új hozzáállás az érintett intézmények számára, amelyek eleinte sikítva fognak tiltakozni" - mondta a miniszter.

A Magyar Fejlesztési Bankot is átszervezi az új kormány, és megvizsgálja a pénzintézet előző kormány idején kötött szerződéseit. Az előző, jobb- közép Fidesz vezette kormány arra használta a bankot, hogy autópálya építéstől kezdve, futballcsapat vásárlásig üzleteket kössön meg, írja az FT.

Az ellenzék akkor bírálta ezeket az ügyleteket, mert nem tartotta elég átláthatónak a bank szabályozási rendszerét. Ezenkívül, az Európai Unió is megjegyezte, hogy az ilyen költségek nem szerepelnek a központi költségvetésben, ami miatt a deficit a valóságosnál alacsonyabb mértékű - áll a cikkben.

Magyarország gazdasági sikereinek a titka abban áll, hogy a rendszerváltás után szilárd jogi alapokat teremtettek, majd valódi privatizációkat hajtottak végre, olyan tulajdonosokkal, akik szakszerűen irányítják a vállalatokat, idézi a lap László Csabát.

A közhiedelemmel ellentétben Magyarországon még mindig vannak állami tulajdonú vállalatok, amelyeket privatizálni kellene - mondta a pénzügyminiszter. Az FT kérdésére nem árult el részleteket, csak annyit tett hozzá, hogy egyelőre nem tervezik a Mol és a Richter állami részesedésének eladását. Hosszabb távra azonban nem zárta ki ezt.

A Budapesti Értéktőzsdét újra fel kell pezsdíteni, mondta László Csaba, mégpedig azzal, hogy szubvenciókat biztosítanak cégek számára, hogy fedezzék a tőzsdei jegyzés költségeit, illetve, hogy visszavonják a tőkenyereség-adót.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

A Financial Times cikke

Korábban:

Az MFB-re is kötelező lesz a közbeszerzési törvény
(2002. június 6.)