<P class="MsoNormal" style="MARGIN-LEFT: 9pt">Nincs válsághelyzetben a posta

Vágólapra másolva!
A Magyar Posta Rt. likvid, nincs csőd-, illetve válsághelyzetben - mondta Szivi László, a társaság megbízott vezérigazgatója kedden. A megbízott vezérigazgató elmondta, hogy a Magyar Posta a 2002. évet várhatóan 120 milliárd forint nettó árbevétellel, 4 milliárd forintos üzemi, illetve 3,5 milliárd forint adózási előtti veszteséggel zárja.
Vágólapra másolva!

A megbízott vezető ezzel azokat a médiában felröppent híreszteléseket cáfolta, amelyek 8 milliárdos veszteséget és tömeges elbocsátásokat emlegettek a postával kapcsolatban. Szivi László közölte, hogy megbízott vezérigazgatóként nyugodt, kiegyensúlyozott szakmai és üzleti munkára törekszik a Postánál.

A megbízott vezérigazgató elmondta, hogy az első negyedév a Magyar Posta szempontjából a tervezettnek megfelelően alakult: a társaság nettó árbevétele elérte a 37 milliárd forintot. Az első negyedévi eredmény 2 milliárd forintot tett ki, ám Szivi László jelezte, hogy bizonyos kifizetéseket még nem teljesített a cég.

A Szivi László elmondta, hogy találkozott a magyar állam tulajdonosi jogait gyakorló pénzügyminiszterrel, és megegyeztek abban, hogy áttekintik a Magyar Posta helyzetét, gazdálkodását, s ahol szükséges racionalizálják a fejlesztéseket. Hozzátette: a munka során áttekintik a társaság felső- és középvezetői létszámát, és nagy valószínűséggel éves szinten mintegy 200 fővel csökkentik az adminisztratív-vezetői létszámot.

Kérdésekre válaszolva Szivi László jelezte, hogy áttekintik a Magyar Posta különböző részesedéseit és ezzel kapcsolatban hamarosan javaslatot is készítenek a pénzügyminiszter számára. Hozzátette: van olyan elképzelés, hogy a Magyar Posta Rt. részvénycsomagja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-hez kerül, ám ehhez törvénymódosítás szükséges.

Szivi László Kalmár István volt elnök-vezérigazgató felmentésével kapcsolatban elmondta, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló, illetve a munkáltató jogokkal rendelkező miniszterrel folynak a tárgyalások arról, hogy Kalmár István milyen feltételekkel távozzon a Postától. Hozzátette: az hogy milyen feltételekben állapodnak meg, rajtuk múlik.

Szivi László a miniszterrel nem egyezett meg abban, hogy milyen időtartamra kapja meg a megbízott vezérigazgatói feladatokat, amelyek gyakorlásakor minden döntési jogkörrel rendelkezik. A Magyar Posta Tetra Rt. kapcsán a megbízott vezérigazgató elmondta: a nyáron eldől, hogy mi lesz a társaság sorsa, amelynek működése a nyár végéig biztosított. A személyi kérdésekről a július 1-jén megtartandó közgyűlés dönt majd.

A Magyar Posta Rt. 2001-ben 108,8 milliárd forint nettó árbevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 96,7 milliárd forinttal. A társaság tavaly 4,7 milliárd forint üzemi veszteséget, és 1,3 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el. Egy évvel korábban, 2000-ben az üzemi nyereség 1,4 milliárd forint volt, az adózás előtti eredmény meghaladta az 1,8 milliárd forintot.

(MTI)