Várakozáson felüli VW-eredmény

Vágólapra másolva!
A Volkswagen márka eladásai várhatóan a magyarországi autópiachoz hasonlóan, 15-16 százalékkal bővülnek az idén - mondta Ferró Imre, a márka magyarországi importőre, a Porsche Hungaria Kft. márkaigazgatója.
Vágólapra másolva!

Az importőr az idén mintegy 13 ezer Volkswagen értékesítését tervezi a hazai piacon, amely elég lesz ahhoz, hogy a márka megőrizze 9 százalékos piaci részesedését. Hosszabb távon arra számítanak, hogy a 3-4 éven belül évi 200 ezerre bővülő piacon a márka részesedése stabilan 10 százalékra áll be.

Ferró Imre beszámolt arról, hogy az idén az első öt hónapban 5450 új Volkswagent értékesítettek, ebből a legtöbb (2435 darab) Polo volt. A Polo legújabb, negyedik generációját februárban vezették be Magyarországon.

A márkaigazgató elmondta, hogy az év első hónapjaiban a tavalyihoz képest a várakozásnál magasabbak voltak az értékesítési adatok, ezt azonban a 2001. évi gyengébb évkezdettel magyarázta. A Volkswagen az ár-érték arány javításával próbálja megtartani pozícióit. Ezt szolgálja egyebek között, hogy a márka szériafelszereltsége az idén és a 2003-as modellévtől is bővül.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a márka járműveihez speciális mobilitásgarancia szolgáltatást vezetnek be. Elhangzott továbbá, hogy a Westel Mobil Távközlési Rt. a Porsche Hungaria Kft.-vel együttműködve bevezeti autóskártya-szolgáltatását, amely a gépkocsiba szerelt telefon és a mobiltelefon összehangolt használatát teszi lehetővé.

(MTI)

Ajánlat:

Volkswagen

Korábban: