Védett lett a Parmezán

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság védetté nyilvánította a parmezán márkanevet, illegálissá téve ezzel az olcsó utánzatok piacra kerülését - adta hírül a Világgazdaság. A Reuters szerint a tilalom azokra a hamisítványokra is vonatkozik, melyek a parmezán eredeti, Párma környéki származási helyén készültek.
Vágólapra másolva!

Olaszország becslése szerint évente több százmilliós kárt okoz az olasz termelőknek a hagyományos ital- és ételnevek illetéktelen használata, a kiesett export eredményeként. Az olasz gyártók már 1996-ban regisztrálták a sajt nevét az európai hatóságoknál (Parmigiano Reggiano), az angol „parmesan” néven több vállalat zavartalanul folytatta a gyártást.

A márkanévvel bíró testület, a Consorzio del Formaggio Parmigiano Reggiano már 1999-ben rendőri eljárást indított a pármai Nuova Castelli sajtgyár ellen. Az olasz mezőgazdasági miniszter, Gianni Alemanno üdvözölte a döntést, mely szerinte nem csak a nemzeti termékek, de a fogyasztók érdekeit is védi.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Fogyasztóvédelem
(Az Üzleti Negyed oldala)