Folyómérleg-hiány: 443 millió forint májusban

Vágólapra másolva!
Az előzetes adatok szerint a folyó fizetési mérleg hiánya májusban 443 millió euró, az első öt hónapban 1,403 milliárd euró volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) internetes honlapján szerdán. A szezonális hatások kiszűrésével számított egyenleg 364 millió eurót mutatott. A változásban az áruforgalom és a szolgáltatások kiadási többletének növekedése a meghatározó. A megkérdezett gazdaságkutatók 10 százalékkal 2,5 milliárd euróra emelik az éves hiányra vonatkozó várakozásaikat. Londoni elemzők a laza kölétségvetési politikával magyarázzák a vártnál rosszabb adatot.
Vágólapra másolva!

Az elemzők májusra 230-240 millió euró körüli összegre várták a folyó deficitet. Áprilisban a hiány 400 millió euró volt. A folyó mérleg deficitje tavaly májusban - a visszamenőleg módosított adatok alapján - 213 millió euró, 2001 első öt hónapjában 572 millió euró volt.

Az év ötödik hónapjában az áruforgalom egyenlegének kiadási többlete 2,835 milliárd euró kivitel, és 3,181 milliárd euró behozatal eredményeként alakult ki. Az export 186 millió euróval, az import pedig 292 millió euróval haladja meg a tavalyi év hasonló időszakában mért értéket.

Az idegenforgalomban májusban 319 millió euró bevétel, és 217 millió euró kiadás keletkezett, ami az előbbi esetben 55 millió euróval kisebb, az utóbbiban pedig 2 millió euróval nagyobb a tavaly májusi adatnál.

Az idegenforgalmi egyenleg ez év májusában 192 millió euró többlettel zárt, így az idei év első öt hónapjában az idegenforgalmi többlet 667 millió euró lett. Ez év áprilisában az idegenforgalmi többlet 146 millió eurót tett ki. Ez azonban szerényebb a tavalyi adatoknál: 2001 májusában az idegenforgalmi többlet 252 millió euró volt, míg az elmúlt év első öt hónapjában 930 millió euró.

A szolgáltatások és jövedelmek egyenlege az év ötödik hónapjában hiánnyal zárt: a májusi deficit 121 millió euró lett, az első öt hónapban 373 millió euró deficit keletkezett. Ez év áprilisában a szolgáltatások és jövedelmek egyenlege 221 millió euró deficittel zárt.

Az elmúlt évben ezzel májusban a szolgáltatások és jövedelmek egyenlege 24 millió euró többlettel zárt, míg 2001 első öt hónapjában a szolgáltatások és jövedelmek 102 millió euró többletet hoztak az országnak.

A nem adóssággeneráló finanszírozás formájában megjelenő tőkemozgások ez év májusában 95 millió euró nettó forráskiáramlást mutattak, így az év első öt hónapjában a nem adóssággeneráló finanszírozás egyenlege 366 millió euró nettó forrásbeáramlásra változott. Ez év áprilisában a nem adóssággeneráló finanszírozásban még 147 millió euró nettó forrásbeáramlás alakult ki.

A tulajdonviszonyt megtestesítő portfólió-befektetéseknél idén májusban 76 millió euró forráskiáramlás keletkezett, ezzel az első öt hónap adata 44 millió euró nettó forrásbeáramlásra csökkent ezen tőketételeknél. Idén áprilisban a tulajdonviszonyt megjelenítő portfólió-befektetések még 17 millió euró forrásbeáramlással zártak.

Idén május végén a jegybanki tartalékok értéke 10,5 milliárd eurót tett ki.

A leromlott a folyó fizetési mérleg miatt a megkérdezett gazdaságkutatók és elemzők mintegy 10 százalékkal, 2,5 milliárd euró köré emelik az éves hiányra vonatkozó prognózisukat. A szakértők egyhangúlag kedvezőtlennek nevezték az első negyedéves GDP alakulását. Figyelmeztettek az import exportot meghaladó ütemű növekedésének, illetve a lakossági fogyasztás rendkívül magas, 8,1 százalékos bővülésének veszélyére.

Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa rendkívül kedvezőtlennek nevezte, hogy a folyó mérleg hiányának csak mintegy 26 százalékát finanszírozza a nem adóssággeneráló tételek egyenlege. Mint mondta, ilyen alacsony finanszírozási arány a stabilizációt követő években egyszer sem állt fenn. A kutató az eladósodás növekedésének veszélyére figyelmeztetett.

Petschnig Mária Zita a romló egyensúly miatt az előző kormány választási gazdaságpolitikáját hibáztatta, hozzátéve: a magas reálbér-növekedés, illetve a közszféra mintegy 22 százalékos első negyedéves bérnövekedése példátlan mértékű.

Hangsúlyozta, hogy az idén nem lehet javulásra számítani, az egész évre 2,6 milliárd euró körüli folyómérleg-hiányt vár.

Vojnits Tamás, az OTP Bank elemzője az idegenforgalom kedvezőtlen alakulását emelte ki, valamint azt, hogy az ágazat bevételei hónapról hónapra elmaradnak a tavaly azonos időszakitól.

Az elemző júniusban a jelentős jövedelemkiáramlás miatt még az import, illetve a fogyasztás növekedését várja, ám mint mondta: a folyó mérleg egyéb tételei a nyáron várhatóan javulni fognak. Hozzátette: szeptembertől már újra romló mérlegtételekre számítanak, ezért az eddigi 2,2 milliárd eurós hiányra vonatkozó előrejelzést várhatóan 2,5 milliárd euróra emelik.

Londoni befektetési elemzők változatlanul a laza költségvetési politika hatásával magyarázták a várnál rosszabb adatot, és egyöntetűen közeli jegybanki kamatemelést jósoltak.

Adam Slater, a Credit Agricole Indosuez térségi stratégája kiábrándítónak nevezte a júniusi folyómérleg-adatot, s azt mondta: a legaggasztóbb az, hogy a 10 százalékos éves importnövekmény mellett 3 százalékos exportnövekmény áll. Slater szerint ez annak a jele, hogy a belső kereslet erős növekedése már érezteti hatását a külső egyensúlyban is.

Olivier Desbarres, a Credit Suisse First Boston feltörekvő piaci elemzője szerint a külkereskedelmi folyamatokat látva nem nagy meglepetés a folyómérleg-hiány. A szakértő szerint a deficit még sokkal nagyobb is lehetne, ha hagynák, hogy a forint jelentős mértékben tovább erősödjön, de a kormány már jelezte, hogy ez nem célja, s a jegybankra is nyomást gyakorol annak érdekében, hogy ez ne történjen meg.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

MNB