Nem kell engedély a Posta tulajdonszerzéséhez a Postabankban

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa szerdán tárgyalás mellőzésével meghozott határozatában megállapította, hogy a Posta irányításszerzése a Postabankban a versenytörvény értelmében nem minősül vállalkozások összefonódásának, ehhez pedig nem szükséges a GVH engedélye - tájékoztatott Polgárdy Géza, a GVH sajtófőnöke.
Vágólapra másolva!

A versenytanács azzal indokolta döntését, hogy két állami tulajdonban lévő és az állam által irányított, így versenyjogi értelemben egymástól nem független vállalkozás között jött létre a tranzakció.

A versenytörvény idevonatkozó bekezdése szerint versenyjogi értelemben nem függetlennek számítanak azok az állami irányítású vállalkozások, amelyek egy konkrét piaci magatartás kialakítása vagy az erre irányuló döntés meghozatalakor az állami tulajdonosi jogokat gyakorló intézmény, szerv akarata, utasítása szerint jártak el.

A GVH közleménye emlékeztet arra, hogy a korábbi kormány határozatban döntött a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami tulajdonban lévő részvényeinek, a Magyar Posta Rt. tulajdonába adásáról.

A Posta idén márciusban kérelmet nyújtott be a Gazdasági Versenyhivatalhoz, amelyben e tranzakció engedélyezését kérte.ű

(MTI)