A KSH szerint nem csökken a munkanélküliség

Vágólapra másolva!
A munkanélküliségi ráta a második negyedévben 5,6 százalékos volt, ami gyakorlatilag megegyezik az előző év azonos időszakában mérttel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. Ekkor a munkavállalási korú népesség 63,9 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon: a foglalkoztatottak száma a három hónap átlagában 3 millió 859 ezer fő volt, ami a statisztikai hibahatáron belüli éves változást jelent.
Vágólapra másolva!

A KSH adatai szerint a munkanélküliek száma a második negyedévben 230 ezer volt, ami szintén nem jelent számottevő változást éves összevetésben; a munkanélküliségi ráta 5,6 százalékos maradt, miközben az uniós országokban az időszak középső hónapját jelentő májusban a ráta átlagosan 7,4 százalékos volt.

A munkanélküliek 46,2 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást, így a tartósan munkanélküliek arányában sem történt lényeges elmozdulás. A munkanélküliség átlagos időtartama 15,9 hónap volt, csakúgy, mint egy évvel korábban.

A KSH kimutatása szerint a 15-24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 22,6 százalék: az e korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 11 százalékot ért el, ami 0,8 százalékpontos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

(MTI)

Ajánlat: