<P class="MsoNormal">Növekvő munkanélküliség Franciaországban

Vágólapra másolva!
Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékos emelkedéssel júniusban 9,0 százalékra nőtt a munkanélküliség Franciaországban. A francia munkaügyi minisztérium szerdai közleménye szerint az állástalanok száma az év hatodik hónapjában 17 ezerrel, 0,7 százalékkal, 2,409 millióra nőtt. Az adatok a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) számítási módszerein alapulnak.
Vágólapra másolva!

A Reuters által megkérdezett elemzők az euróövezet második legnagyobb gazdaságában ugyancsak 9,0 százalékot valószínűsítettek júniusra, igaz ez az előrejelzés idején még csökkenést jelentett az előzetes 9,1 százalékos májusi adathoz képest. Májusban, az adatok felülvizsgálata 8,9 százalékos végső munkanélküliségi rátát adott.

A francia munkaügyi tárca azt is bejelentette, hogy 1990 januárjától az összes foglalkoztatási mutatót felülvizsgálta, hogy figyelembe vehessék a szezonális eltéréseket és az 1999-es népszámlálás adatait.

Kedden nyilvánosságra hozott adatok szerint Franciaországban a vártnál rosszabb volt az üzleti szféra általános bizalmi indexe, jelezve, hogy a vállalati szektorból kevés felhajtóerőre számíthat a gazdaság a második félévben. Ugyanakkor a termelői árindex júniusi csökkenése az jelezte, hogy gyakorlatilag nincs inflációs nyomás.

(MTI)

Korábban: