Tovább szárnyal a Ryanair 

Vágólapra másolva!
Európa második legnagyobb diszkont légitársasága, a Ryanair pénzügyi évének első negyedében 68 százalékos profitnövekedést ért el az egy évvel korábbihoz képest. A növekedést az új útvonalak bevezetésével, és az új németországi repülőtér használatával magyarázza a vállalat. A cég közölte, hogy megemeli az év egészére vonatkozó profit-várakozását - írja a Bloomberg hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A légitársaság tiszta nyeresége 39 millió eurót - részvényenként 5,16 centet - tett ki a június 30-ával végződő három hónapban, szemben az egy évvel korábbi 23, 2 millió euróval, ami egy részvényre vetítve 3,21 centes nyereségnek felel meg. A cég forgalma 29 százalékkal 194 millió euróra nőtt ebben az időszakban. A Bloomberg által megkérdezett iparági elemzők 35,2 millió eurós nyereséget, és 190 millió eurós forgalmat valószínűsítettek.

A Ryanair többek közt a British Airways-zel kötött megállapodása alapján bővítette útvonal-kínálatát. A teljes szolgáltatást nyújtó brit állami légitársaság sok már európai társához hasonlóan a tavaly szeptember 11-i terrortámadások után jelentősen csökkentette járatszámát, és egyes járatokat megszüntetett, vagy "átengedte" a fedélzeti szolgáltatások nélkül működő fapados társaságoknak.

A Ryanair egyébként ez év februárja óta a németországi Frankfurt-Hahn repülőteret használja központi bázisként, amelytől a társaság vezetői azt remélik, hogy növelhetik piaci részesedésüket a Lufthansa "felségterületén".

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Ryanair

Korábban:

Rekordprofit a Ryanairnél
(2002. június 10.)