Újabb félrekönyvelt milliárdok a WorldComnál

Vágólapra másolva!
Amerika második legnagyobb telefonszolgáltatója közölte, hogy egy átvilágítás újabb félrekönyvelésre derített fényt 3,3 milliárd dollár értékben. A csődbement óriásnál a hibásan könyvelt összeg így 7 milliárd dollár fölé emelkedett. A cég új vezetése szerint további meglepetések is elképzelhetőek.
Vágólapra másolva!

A WorldCom már-már legendának számít a világ gazdasági történelmében. Nem elég, hogy az Enront is jócskán felülmúló csődeljárás indult a cégnél, (107 milliárd dollár értékben) és több cég is az amerikai telefonszolgáltató társaságot okolja jelentős veszteségéért. Legutóbb a holland Aegon biztosító nyilatkozta azt, hogy 200 millió dollár veszteséget jelentett számára a WorldCom-botrány, ami jelentősen hozzájárult 77 százalékos idei első féléves eredménycsökkenéséhez. Most kiderült, hogy a WorldCom-botrányt kirobbantó 3,8 milliárd dolláros könyvelési csalás még csak egy része volt a kreatívan könyvelt összegnek.

A csődeljárás kezdeményezése, és a volt cégvezetők letartóztatása után, az újonnan kinevezett vezérkar átvilágítást kezdeményezett a cégnél. Ekkor derült ki, hogy az eddig ismert 3,8 milliárd félrekönyvelt dolláron felül még egy 3,3 milliárdos összeget könyvelt el hamisan a második legnagyobb amerikai telefonszolgáltató. A botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült, a cég 3,8 milliárd dollár kiadást hosszú-távú befektetésként könyvelt el. A most napfényre került 3,3 milliárd dollárt pedig bevételként könyvelték el, holott az nem is létezett. Így a félrekönyvelt összeg 7 milliárd dollár fölé emelkedett. A cég új vezetése nem túlzottan optimista a jövőt illetően, és bejelentette, hogy még tartogathat további meglepetéseket a jelenleg is folyó átvilágítás.

A cég azt is közölte, hogy át kell értékelni vagyonát, eszközeit és piaci értékét, amit nagyban csökkenthet az, hogy számításaik szerint 50,6 milliárd dollár értékű értékcsökkenést szenvedtek immateriális javaikban. Ez az összeg egyébként akkora, mint Csehország és Magyarország tavalyi bruttó nemzeti össztermékének együttes összege - írja a BBC News.

A Bloomberg, és a CNN Money által megkérdezett szakértők szerint az újabb fejlemények nem okoznak majd zavart a Wall Streeten. Nem kell emiatt újabb tőzsdei mélyrepüléstől félni, mondták. A Barclays Capital egy elemzője szerint egy ilyen volumenű ügyben 3 milliárd dollár gyakorlatilag meg sem érezhető.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

WorldCom