Százszorosát éri a Manchester a Zalaegerszegnek

Vágólapra másolva!
A Manchester United (MU) piaci értéke jelenleg hozzávetőlegesen 180 milliárd forint (440 millió font) a brit szaksajtó szerint. A csapat 2000-ben írt alá négyéves szponzorációs megállapodást a Vodafone-al, mely jelenleg a csapat fő támogatója. Az ügyletért a Manchester United 30 millió brit fontot kapott, ami körülbelül 11,5 milliárd forintnak felel meg.
Vágólapra másolva!

A csapat sikersztorinak számít minden mércével nézve: a 2001-es angol bajnok a Deloitte and Touche tanulmánya a szerint a legnyereségesebb angol csapat, 31 millió fontos éves nyereséggel, ami 79 százalékos emelkedés a tavalyi évhez képest.

A ZTE piaci értékét 1,5-2 milliárd forint körülire becsülik. A ZTE 2002. július 1-én írt alá 5 éves együttműködést az E.ON Hungária Rt.-vel. A támogatás összegét a szerződő felek üzleti titokként kezelik, de egyes források szerint az összeg 100 millió forint. Ezt hivatalos forrásból nem erősítették meg.

A játékosok piaci értékét tekintve a MU hozzávetőlegesen százszorosát éri a ZTE-nek: az angol bajnoknál 93,7 milliárd forintra rúg a játékosok összértéke a magyar bajnokcsapat 920 millió forintjával szemben, a Magyar Hírlap információi szerint. Mindkét csapat esetében vannak különbségek a játékoskeretben: a Zalaegerszeg legértékesebb játékosa Kenesei Krisztián, játékjoga becslések szerint 150 millió forint. A vörös ördögök csapatában David Beckham számít a legértékesebbnek, a szakemberek szerint a középpályás játékjoga 20 milliárd forintra tehető.

A Manchester United Plc, holdingként üzemel, és négy részleg tulajdonosa, ezek a MU Football Club, a MU Merchandising ügynökség, a MU Interactive és a MU Catering. A cégnek ezen kívül van egy saját névvel üzemeltetett kábeltévé csatornája a British Sky Broadcastinggal és a Granadával közösen. Az MUTV-ben mindhárom cégnek 33,3 százalékos tulajdonjoga van.

A Manchester United részvényei a londoni tőzsdén forognak. Szerda délelőtt a papír 106,50 fonton állt, ami 1,25 fontos javulást jelent a keddi záróértékhez képest.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Manchester United