Kapitalisták a kínai pártvezetésben

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Neves vállalkozókat választanak a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának tagjaivá a párt novemberi kongresszusán - írja a Financial Times értesülése alapján a Világgazdaság. Kína így feladná a proletárdiktatúra elvét.

A Financial Times névtelenül nyilatkozó forrása azt mondta, hogy jól ismert, önerőből meggazdagodott üzletembereket vonnak be a szűkebb pártvezetésbe. Eddig csak állami nagyvállalatok irányítói lehettek a 190 tagú központi bizottság tagjai.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Szárnyal a kínai gazdaság
(2002. augusztus 5.)