Japán lassan lábal ki recesszióból

Vágólapra másolva!
A japán kormány pénteken tette közé a második negyedév hivatalos, bár még csupán előzetes adatait, amely a várakozásoknál magasabb, 0,5 százalékos GDP-növekedést tartalmaz - írta a BBC.
Vágólapra másolva!

A gazdasági szakértők meglehetősen visszafogottan fogadták a hírt, ugyanis a válságon nemrég túljutott ország teljesítőképességét még mindig az Amerikába és Ázsiába irányuló export határozza meg. Az exportfüggő gazdaság kiszámíthatatlanságát csak tovább fokozza a defláció és a még mindig magas, 5 százalék feletti munkanélküliség.

Nem mutatnak jelek arra sem, hogy a belső kereslet fogja felgyorsítani a növekedést, ugyanis a folyamatosan csökkenő árak miatt a vásárlók inkább kivárnak, illetve igyekeznek megtakarítani.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Újra bővült a japán gazdaság
(2002. augusztus 23.)

Az IMF bízik Japánban
(2002. július 23.)

Fellendült a japán gazdaság
(2002. július 22.)