Borúlátóbbak a vállalatvezetők

Vágólapra másolva!
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) augusztusi értéke 51,4, ami 3,5 százalékpontos csökkenést jelent havi összevetésben - áll a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság Üzleti Jelentések című kiadványában. Kedvező, hogy idén nyáron nem folytatódott az előző két év kedvezőtlen tendenciája, és a megkérdezett menedzserek növekvő feldolgozóipari teljesítményre számítanak.
Vágólapra másolva!

Az idei év eltelt nyolc hónapjának átlagos teljesítménye 0,7 százalékponttal kisebb az előző évinél, tehát a növekedés üteme továbbra is elmarad az előző két évben tapasztalttól - áll a 100 feldolgozóipari vállalat beszerzésért felelős vezetői körében végzett felmérésben.

A Beszerzési Menedzser Indexet alkotó részindexek közül csak a termelési index (48,5) jelez csökkenést augusztusban. A nyári szezon hatása a kibocsátás csökkenésén mutatkozik meg leginkább, mivel további 7,3 százalékkal nőtt azon cégek aránya, akik a termelési volumen csökkenéséről számoltak be. A rendelési index (54,5) továbbra is növekedést mutat, bár a növekedés üteme jelentősen visszaesett az elmúlt hónaphoz képest.

Tovább folytatódott a beszerzési mennyiség (56,1) csökkenő ütemű növekedése, az index 2,4 százalékponttal csökkent a múlt hónaphoz képest.

Az import (49,4) és az export mennyisége (47,3) egyaránt csökkent. Kedvezőtlen, hogy a kivitel jobban visszaesett, mint a behozatal. A foglalkoztatási index (50,5), bár kisebb ütemben, de továbbra is növekedést jelez: az index értéke meghaladja a tavalyi év augusztusának 50-es indexértékét.

Az előző hónaphoz hasonlóan az ágazatok szerinti Beszerzési Menedzser Indexek közül az élelmiszeripari index a legnagyobb (61,2). A múlt havi csökkenés után második a nem fém ásványi termékek iparága (55,0), amit a gépipar növekedése követ (52,1).

A regionális BMI-k közül ebben a hónapban az Észak-magyarországi index a legnagyobb (58,2), ezt követi a Nyugat-Dunántúli terület növekedése 55,9-es indexértékkel. Január óta először csökkenést jelez a Központi körzet mutatója (49,6), és visszaesett az Észak-alföld (45,0) teljesítménye is a múlt hónaphoz képest.

Az Üzleti Jelentések felmérésének eredményei:

Az index

augusztusi

értéke

Változás

Változás az előző hónaphoz képest (%pont)

BMI

51,4

Kisebb növekedés

-3,5

Termelési mennyiség

48,5

Növekedés után csökkenés

-5,5

Új rendelések mennyisége

54,5

Kisebb növekedés

-7,5

Beszerzési mennyiség

56,1

Kisebb növekedés

-2,4

Beszerzési árak

54,5

Kisebb növekedés

-2,5

Szállítási átfutási idő

49,5

Azonos növekedés

0,0

Vásárolt készletek

53,5

Változatlan után növekedés

3,5

Késztermék készletek

50,5

Csökkenés után növekedés

1,0

Importmennyiség

49,4

Növekedés után csökkenés

-4,4

Exportmennyiség

47,3

Növekedés után csökkenés

-3,8

Foglalkoztatás

50,5

Kisebb növekedés

-1,5

(Forrás: Üzleti Jelentések)

(Üzleti Negyed)