Csődvédelmet kért a MobilCom

Vágólapra másolva!
A német MobilCom mobilszolgáltató vezérigazgatója, Thorsten Grenz pénteken bejelentette, hogy a vállalat a nap folyamán csődvédelmet kér. 4,7 milliárd euró tartozása jár le szeptember végén, és nem fog tudni fizetni, mivel 28,5 százalékának tulajdonosa, a France Télécom csütörtökön közölte, hogy beszünteti a finanszírozást.
Vágólapra másolva!

A MobilCom volt vezérigazgatója, és feleségével együtt jelenleg is valamivel több mint 50 százalékos tulajdonosa, Gerhard Schmid pénteken arra utalt, hogy esetleg beperli a France Télécomot, mert az, mint mondta, "megszökött a felelősség elől".

A német kormány szóvivője pénteken azt mondta, hogy mindent megtesznek a MobilCom jövőjének szavatolására. Pénzt természetesen nem ígérhet a kormány, de fontolóra vehet állami garanciát új magánfinanszírozásra, és az igazságügy-minisztérium is gondoskodni fog róla, hogy a France Télécom betartsa kötelezettségeit. A MobilCom várhatóan kártérítést követel a France Télécomtól, mivel két éve tízéves finanszírozási megállapodást kötöttek. A szerződést a France Télécom már júniusban felmondta, de csütörtökig még folytatta a napi finanszírozást, csütörtökön pedig ismét javasolta, hogy a hitelezők váltsák France Télécom-részvényekre a MobilCom-kötvényeiket.

Az IG Metall német szakszervezet éles szavakkal bírálta a France Télécom döntését a MobilCom magára hagyásáról. Kai Petersen szakszervezeti szóvivő szerint a lépés 5500 munkahelyet sodor veszélybe országszerte. Ez a kilátás a lehető legrosszabbkor jön a szociáldemokrata-zöld kormánykoalíciónak, kilenc nappal a parlamenti választások előtt, az amúgy is 4 milliót meghaladó, makacsul nagy munkanélküliség közepette.

Hat milliós adósság

Segítséget ajánlott a MobilCom székhelye, Schleswig-Holstein tartomány is: Heide Simonis tartományi miniszterelnök lehetségesnek mondta a segítséget például az adók terén, de - tette hozzá - adósság-átvállalásról szó sem lehet. A MobilCom teljes adóssága valamivel több mint 6 milliárd euró.

A holland KPN távközlési vállalatnál azt mondták pénteken, hogy a MobilCom csődjével a KPN német mobilszolgáltatója, az E-Plus elveszít egy 600 millió eurós szerződést - a MobilComnak nincs saját hálózata, hanem a versenytársaitól vásárol kapacitást -, ám a MobilCom ügyfeleinek megszerzése jól jöhet az E-Plusnak, amely most a német piac 13 százalékával rendelkezik. A MobilCom 4,9 millió ügyfele közül 650 ezer használja az E-Plus hálózatát. Ezért a 2005-ig futó szerződés ellenében még semmit sem írtak le értékvesztés miatt a KPN-nél, és nem mondták meg azt sem, mennyit fizetett eddig a MobilCom. A KPN szóvivője úgy vélte, nem akarják megvenni a MobilComot, hiszen "nem sok vásárolni való maradt".

Mobilkoncesszió-vétel okozta a csődöt

A szektor szerint a harmadik generációs (UMTS) mobilkoncessziók 2000-es németországi árverése okolta a történtekért. Akkor hat mobilszolgáltató összesen 50,8 milliárd eurót fizetett a koncessziókért, amelyekből részint a fogyasztói érdeklődés hiánya, részint a beruházás drágasága miatt még jó ideig nem lesz szolgáltatás. Ebből a német államháztartás 2000-ben 1,2 százalékos GDP-arányos többletre tett szert, ellenben a távközlési társaságok máig roskadoznak az adósságok alatt. A France Télécom, a MobilCom útján, 8,3 milliárd eurót adott a német kormánynak 2000-ben a koncesszióért, és most - a spanyol Telefónicához tartozott Quam után - a Mobilcom a második mobilszolgáltató Németországban, amely az árverés óta tönkremegy. Kidobott pénz volt: a koncessziók nem forgalmazhatók Németországban, ha a szolgáltató más szolgáltatóval egyesül vagy kiszáll vagy tönkremegy, akkor a koncesszió visszaszáll az államra, amely ismét értékesítheti azt.

Ezzel - hacsak a MobilComot valahogyan meg nem mentik - egyelőre négy szolgáltató marad a német piacon: a Deutsche Telekomhoz tartozó T-Mobile, a Vodafone-féle D2, a KPN E-Plusa és a brit mm02 müncheni székhelyű O2-je, a volt VIAG Interkom.

(MTI)

Ajánlat:

France Télécom

MobilCom

Korábban:

Csőd előtt a német MobilCom
(2002. szptember 13.)

A France Télécom magára hagyná MobilComot
(2002. szeptember 11.)