Hatezer fős leépítést tervez a Deutsche Telekom

Vágólapra másolva!
Az integrált vállalati rendszereket kínáló T-Systems, a legnagyobb európai távközlési cég, a Deutsche Telekom leányvállalata nagyszabású leépítéseket tervez: az általános megszorító intézkedések részeként 4300-6500 munkahelyet készülnek megszűntetni, el akarják bocsátani az összes alkalmazott 10-15 százalékát - jelentette hétfői számában a Die Welt vállalati körökre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Bennfentesek arra számítanak, hogy a leépítések elsősorban Németországot érintik, ahol az összes foglalkoztatott - 43 ezer ember - kétharmada dolgozik. A Deutsche Telekom adóssága jelenleg 64,2 milliárd euró, ezt 2003 végére 50 milliárd euróra akarják leszorítani. Az adósságcsökkentés megvalósulása esetén is egy évet késik az eredetileg tervezetthez képest. Az elhalasztását még tavasszal jelentették be, és ezért a hitelminősítők rontották a Deutsche Telekom besorolását.

Az eddig ismert tervek 22 ezer állás megszüntetéséről szóltak a Deutsche Telekomnál 2004-ig, a T-Systemsnél tervezett leépítés ezen felül értendő, és másfél év alatt akarják végrehajtani - vélte tudni a Wall Street Journal Europe is. A terv annak a stratégiai felülvizsgálatnak a része, amelynek eredményeit Helmut Sihler, a Deutsche Telekom ügyvezető elnöke várhatóan novemberben jelenti be.

(MTI)

Ajánlat:

Ajánlat: