A Lukoil rendezhette meg alelnöke elrablását

Vágólapra másolva!
Az orosz rendőrség több személyt is őrizetbe vett azzal a gyanúval, hogy közük van Szergej Kukura, a legnagyobb orosz kőolajvállalat, a Lukoil első alelnöke elrablásához. Közben felmerült a gyanú, hogy a csúcsmenedzser elrablását maga a Lukoil szervezte. Feltevések szerint egy fontos gazdasági döntés elodázása, belső pozícióharc, vagy részvényspekuláció állhat az emberrablás mögött.
Vágólapra másolva!

A letartóztatásokról Alekszandr Ovcsinnyikov, az orosz belügyminisztérium szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője számolt be pénteken, a gyanúsítottak kilétéről azonban nem közölt részleteket. A főosztályvezető az Interfax hírügynökségnek elmondta, hogy az emberrablók nem alkalmaztak erőszakot Kukurával szemben. Gennagyij Gyeinyenkó moszkvai rendőrfőnök hozzátette, hogy a menedzsert folyamatosan szállították egyik-helyről a másikra, és általában pincékben tartották fogva. Elrablásakor pedig valamilyen injekciót adtak be neki fogvatartói.

A pénzügyekkel és tervezéssel foglalkozó csúcsmenedzsert szeptember 12-én rabolták el kommandósoknak álcázott bűnözők. Kukura csütörtökön váratlanul felbukkant Moszkva melletti otthona közelében anélkül, hogy a cég kifizette volna az állítólag 6 millió dolláros váltságdíjat.

Az ügyben az sem tisztázott, hogy az alelnököt kiszabadították-e, vagy elrablói önként engedték szabadon. Ovcsinnyikov sikeres rendőrségi műveletről beszélt, és a Lukoil is bejelentette, hogy van kiknek kifizetni a Vagit Alekperov elnök által kitűzött közel 1 millió dolláros nyomravezetői jutalmat.

Csütörtökön a Kommerszant Daily című orosz napilap felvetette, hogy maga a Lukoil rendezte meg Kukura elrablását. A lap találgatása szerint az olajcég esetleg időt akart nyerni egy fontos döntés elodázására, és abból indult ki, hogy nincs olyan kemény üzleti partner, aki ilyen esetben nem tanúsít empátiát, és sürgeti a céget.

Korábban olyan verziók is felröppentek, hogy a csúcsmenedzser elrablása a Lukoilon belüli pozícióharc része, illetve hogy a vállalat konkurensei állnak a bűncselekmény hátterében.

Pénteken a Nyezaviszimaja Gazeta orosz napilap kétkedését fejezte ki azzal az új verzióval szemben, hogy részvényspekuláció állt az emberrablás mögött, vagyis Kukura eltűnésekor a Lukoil felvásárolta a moszkvai tőzsdén lecsökkent értékű papírjait, majd az alelnök megkerülése után jó pénzért piacra dobta azokat.

Tény, hogy szeptember 12-én 3 százalékkal esett a Lukoil-papírok árfolyama, de csütörtökön is csupán ugyanilyen mértékben erősödött, ami nem feltétlenül Kukura visszatérésével hozható összefüggésbe, mivel a moszkvai tőzsdeindex összességében 2,5 százalékkal emelkedett ezen a napon.

(MTI - Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Lukoil

Korábban:

Kiszabadult a Lukoil elrabolt alelnöke
(2002. szeptember 25.)

Elrabolták a Lukoil pénzügyi vezetőjét
(2002. szeptember 13.)