Folyamatos növekedés a kelet-európai reklámpiacon

Vágólapra másolva!
A nehéz világgazdasági helyzet nem éreztette hatását a kelet-európai reklámpiacon: egyes országokban kétszámjegyű volt a növekedés az előző évhez képest. Elsősorban Romániában, Lengyelországban és Magyarországon fektettek be többet 2000-hez képest - áll egy új tanulmányban.
Vágólapra másolva!

Romániában 38 százalékkal, Lengyelországban 24 százalékkal és Magyarországon 19 százalékkal fektettek be több pénzt a klasszikus médiahirdetési ágazatba 2000-hez képest - állapította meg egy Kölnben nyilvánosságra hozott tanulmány, amelyet az IP társaság és az RTL csoport készített. Ugrásszerűen nőtt a televíziós hirdetések aránya is.

A Hirdetés 2002 - Nemzetközi Alapadatok című tanulmány szerint a klasszikus médiumokat és az internetet vizsgálva, az egy főre jutó hirdetés pénzben kifejezve az Egyesült Államokban volt a legmagasabb: fejenként 555 euró. A második helyen Svájc áll, fejenként 381 euróval, majd Norvégia következik 371 euró és Japán 305 euróval fejenként.

Németország a középmezőnyben tanyázik, a hirdetési kiadások egy főre jutó összege itt 187 euró volt. A legkevesebbet, fejenként 19 eurót Szlovákiában költöttek erre a célra. A felmérés 22 európai országra, valamint az Egyesült Államokra és Japánra terjedt ki.

(MTI)

Korábban: