Havi kilencmilliárd dollárba kerülne az iraki háború

Vágólapra másolva!
Az Irak elleni esetleges háború havi kilencmilliárd dollárjába kerülne az Egyesült Államoknak. Emellett 20 milliárd dollárt kellene költeni a felkészülésre és a majdani elvonulásra is - áll a kongresszus elemzésében.
Vágólapra másolva!

Nagyon hozzávetőlegesek ezek a becslések, és az igazi költségek számos, jelenleg még ismeretlen tényezőkön múlnak majd - állapítja meg az amerikai kongresszus költségvetési előkészítő hivatalának hétfőn ismertté vált elemzése. Ilyen tényezők például, hogy milyen lesz a felvonultatott haderő nagysága, a bevetés stratégiája, az áldozatok száma, az odaveszett hadfelszerelés mennyisége és az iraki infrastruktúra majdani helyreállításának mértéke.

Demokrata párti képviselők korábban 31-60 milliárd dollárra becsülték az iraki háború költségeit, amennyiben az csak egy-két hónapig tartana, egyes gazdasági szakértők viszont nem zárták ki, hogy a Pentagon iraki "számlája" akár 100-200 milliárd dollár közötti összegre is felduzzadhat.

A költségvetési előkészítő hivatal óvatos becslései szerint az amerikai haderő öbölbeli felvonulása 9-13 milliárd dollárba kerülne, a hadműveletek havi 6-9 milliárdba, Irak esetleges megszállásának finanszírozása havi 1-4 milliárdba, míg a csapatok elvonulásának költségei újabb 5-7 milliárd dollár közötti kiadást jelentenének. Az alsó határérték elsősorban a légierőre építő akció költségeit jelentené, míg a drágább változat már a szárazföldi erők bevetésének finanszírozását is figyelembe veszi.

(MTI)

Ajánlat: