Philip Morris: 28 milliárdos bírság a rákos precedensperben

Vágólapra másolva!
A Philip Morris fellebbez a kaliforniai bíróság azon határozata ellen, mely szerint ki kell fizetnie egy eddig precedens nélküli kártérítési perben 28 milliárd dollárt a felperes rákos megbetegedése miatt. A dohánygyár bejelentette, hogy a bíróságnál új tárgyalás elrendelését kérvényezi, illetve ennek visszautasítása esetén a büntetés mértékének csökkentését - írja a BBC Online.
Vágólapra másolva!

A bírósági döntés hatására a Philip Morris részvényeinek árfolyama 6 százalékkal esett. Ez azt jelenti, hogy a beruházók nem biztosak a fellebbezés eredményességében. Ez az eddigi legmagasabb összeg, amit ilyen perben a bíróság valaha kiszabott. Egy korábbi ügyben a bíróság az eredetileg kiszabott 3 milliárd dolláros büntetést 100 millió dollárra csökkentette.

A felperes ügyvédjei a bírósági eljárás során azzal érveltek, hogy a dohánygyár eltitkolta az összefüggést a dohányzás és a rákos megbetegedések között. William Ohlemeyer, a Philip Morris ügyvédje arra hívta fel az esküdtszék figyelmét, hogy a bizonyítékok alapján a sértett tisztában volt a dohányzás egészségre káros hatásaival, hiszen négy évtizede tartó dohányzása alatt orvosai figyelmeztették a kockázatokra.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Philip Morris