Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztériumban (PM) elkészült a Diákhitel Központ (DK) átalakításával kapcsolatos koncepció - tudta meg a Napi Gazdaság a PM-től. A lap értesülései szerint a gazdasági tárca is saját anyagot készít, amelyben arra keresi a választ: milyen lépések szükségesek, ha a PM az év vége előtt mégsem tudja átvenni a központot a Magyar Fejlesztési Banktól.
Vágólapra másolva!

A gazdasági tárcától származó információk szerint a Pénzügyminisztériumban elkészült a Diákhitel Központ átalakításával kapcsolatos előterjesztés. A hírt Máté Dániel, a PM szóvivője is megerősítette a Napi Gazdaságnak, ám mint mondta, a miniszter asztalán lévő koncepció részleteiről csak a későbbiekben tud tájékoztatást adni a tárca.

A minisztérium eredetileg szeptemberre ígérte, hogy elkészíti a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt.-től a tárcához kerülő DK működésére vonatkozó új koncepciót, ám a kezdeti lelkesedés után nagy lett a csönd. Új hírt csak az jelentett, hogy elhangzott: a kormány a jövő év elejétől beengedné a diákhitelezésbe a Postabank mellett érdeklődő többi kereskedelmi bankot is. Arra a kérdésre viszont, hogy a bankok csak a folyósításban vesznek részt avagy a finanszírozásba is beszállhatnak-e, a koncepciónak kell választ adnia. Az idő sürget, hiszen az érdeklődő bankok csak tiszta feltételek mellett szánják rá magukat a programba való bekapcsolódásra.

Az elmúlt napok elbizonytalankodására utalhat az az információ, hogy a Gazdasági Minisztérium is vizsgálódni kezdett, milyen lépések szükségesek abban az esetben, ha a PM késlekedne a DK átvételével.

A központ jövőjével kapcsolatban a két legkényesebb kérdést a forrásteremtés és a visszafizetés kezelése jelenti. Ami a forrásoldalt illeti: a MFB mindaddig kötelezettséget vállalt a DK finanszírozására, amíg a tulajdonosváltás nem történik meg. Ez alkalmasint a december végén lejáró 27 milliárd forintos éven belüli hitel meghosszabbítását, illetve kibővítését jelentheti, mivel a jelenlegi helyzetben aligha lehet a DK számára lehetőségként adott kötvénykibocsátásra gondolni. A visszafizetések ügyében tisztázatlan, hogy az először jövő év januárjában befolyó törlesztések nyilvántartást az APEH végzi-e vagy a DK-t kell képessé tenni a visszafizetések kezelésére. Ez utóbbi esetben számottevő pénzügyi támogatásra lesz szüksége a DK-nak.

Nyitva áll még a Postabank 33 százalékos DK-tulajdonrészének kérdése is. Ezt a kereskedelmi banknak az MFB számára kellene értékesítenie, ám a megegyezést egyelőre akadályozza, hogy a Postabank az 570 millió forintos tőkerészén felül mintegy 300 millió forintot is kér a diákhitelezésessel kapcsolatos költségeit fedezendő. A bank egyébként már százezer diákszámlát kezel, az utalásokért pedig jutalékot kap a DK-tól. A két banknak december elsejéig kellene megegyeznie.

(MTI)

Ajánlat:

Diákhitel Központ