Az átlagkereset 11,6 százalékkal nőtt az első nyolc hónapban

Vágólapra másolva!
Az idei év első nyolc hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 18,0 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,7 százalékkal, a reálkereset pedig 11,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A januártól augusztusig tartó időszakban a nemzetgazdaság legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál, valamint a költségvetési és társadalombiztosítási intézményeknél átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban, közel annyian, mint az előző év azonos időszakában - áll a KSH keddi közleményében.
Vágólapra másolva!

2002 első nyolc hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 18,0 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakában regisztrált értéket. Ezen belül a versenyszférát 14,0 százalékos, a költségvetést 28,2 százalékos keresetemelkedés jellemezte. Ez utóbbi terület magas keresetnövekedési ütemét a 2001. év közben történt központi intézkedések áthúzódó hatása, valamint az idei illetményemelés magyarázza.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete az idei első nyolc hónapban 114 600 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 81 400 forint, a szellemi foglalkozásúaké pedig 156 400 forint. A versenyszférában dolgozók átlagosan 112 700 forintot, - ezen belül a fizikaiak 81 600, a szellemiek 176 200 forintot - a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 119 900 Ft-ot (ezen belül a fizikaiak 81 200 Ft-ot, a szellemiek 136 000 Ft-ot) kerestek.

A legjobban fizető gazdasági ág a pénzügyi tevékenység volt (230 700 forint), ezt követte a vegyipar (156 600 forint), a közigazgatás, a védelem, és a kötelező társadalombiztosítás (154 300 forint). A villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátásban dolgozók 146 500 forintot, a bányászatban dolgozók 130 ezer forintot, a gazdasági szolgáltatást végzők 128 400 forintot, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók 125 900 forintot, a gépipari dolgozók pedig 122 300 forintot vihettek haza átlagosan.

Legkevesebbet a textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártásában (68 300 forint), a szociális ellátásban (72 300 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban (75 700 forint), a máshova nem sorolt feldolgozóiparban (76 900 forint), illetve a mezőgazdaságban (80 500 forint) dolgozók kerestek.

A nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 119 400 forint volt, ez 17,2 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A munkajövedelem kereseten felüli része 2002. januártól augusztusig tartó időszakban munkavállalónként átlagosan 4 százalék volt.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

KSH