Módosulhat az APEH státusza

Vágólapra másolva!
A Népszabadság információi szerint módosítani fogják az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) törvényi szabályozását: rendelet helyett törvény szabja meg a hivatal működését. Ennek értelmében a pénzügyi tárca már egy törvénytervezetet terjeszt a kabinet elé az APEH működésének módosításáról, amelyet ha elfogadnak megváltozik az elnöki megbízatás hossza, továbbá jogi jogképességgel rendelkeznek majd a megyei és budapesti igazgatóságok.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyminisztériumban készülő tervezet hat évre növelné az adóhatóság elnökének megbízatását, míg az elnökhelyettesek posztja továbbra is határozatlan időre szólna. Az elnöki státusz időintervallumának kitolása az adóhatóság politikai függetlenségét kívánja megerősíteni, ám ennek némileg ellentmond az adókról, járulékokról és egyéb költésvetési befizetésekről szóló törvények módosítási javaslatában szereplő passzus, amely szerint kötelező iránymutatást adhat az adóhatóság számára a Pénzügyminisztérium (PM) az adótörvények értelmezésének kérdéseiben.

Szintén gyengítheti az APEH politikai függetlenedését, hogy a PM jelentéseket, beszámolókat és bármely adózó ügyéről tájékoztatást kérhet. Az adóhivatal elnöke továbbra is államtitkári jogokkal lesz felruházva, ami egyben azt is jelenti közvetlenül a pénzügyminiszter alá fog tartozni.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

APEH