A kirakatokban gyakrabban tüntetik fel szabálytalanul az árakat

Vágólapra másolva!
A korábbi évekhez képest az árfeltüntetés területén némi javulás tapasztalható - közölte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a szeptember 19-30. között 1402 kereskedelmi és szolgáltató egységben végzett ellenőrzés tapasztalatai alapján. A vizsgált egységek 34 százalékában nem volt szabályszerű az árfeltüntetés, a szabályok megsértése leggyakrabban a kirakatban elhelyezett termékek körében fordult elő.
Vágólapra másolva!

Az eladási árak az üzletekben általában megfelelően vannak feltüntetve, viszont az egységárak jelölése, főleg az élelmiszerek és vegyi áruk esetében számos helyen hiányzik. A kiskereskedők nem szívesen írják ki a kirakati termékekre az árakat, mert nagy a konkurenciaharc, a kirakatból lesik el a vállalkozók egymás árait. Sok helyen kifogásolták a fogyasztóvédők a betétdíjak visszaváltására vonatkozó ártáblák hiányát.

Helyszíni bírságot 125 esetben alkalmaztak, mintegy 1,2 millió forint értékben. Szabálysértési eljárást 378 esetben folytattak le, a kiszabott bírság összege meghaladja a 8,1 millió forintot. Reklámfelügyeleti bírságot három esetben állapítottak meg 200 ezer forint értékben. Fogyasztóvédelmi bírságot 141 esetben több mint 10,7 millió forint értékben róttak ki. Minőségvédelmi bírságot 25 esetben állapítottak meg több mint 1,2 millió forint értékben.