Az ipari termelés 11 százalékkal nőtt szeptemberben

Vágólapra másolva!
Az előzetes adatoknak megfelelően az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest 2002 szeptemberében 11 százalékkal, az év első kilenc hónapjában pedig 2,1 százalékkal emelkedett. A termelés volumene szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint szeptemberben az előző hónaphoz képest 3,3 százalékkal, az előző év azonos időszakához viszonyított munkanaphatástól tisztított index alapján pedig 8,1%-kal nőtt - közölte honlapján a KSH.
Vágólapra másolva!

Az idei év első kilenc hónapjában az export 4,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mértet. Az ipari vámszabad területeken működő szervezeteknél, amelyek a kivitel 51,4 százalékát adják, az átlagnál alacsonyabb, 2,1 százalékos emelkedés figyelhető meg. Az ipar kilenchavi belföldi értékesítése a tavalyi bázis szintjén maradt.

Szeptemberben a feldolgozóipari termelés 2001 azonos időszakához képest 13,2 százalékkal emelkedett, amely egyúttal az év eddigi legmagasabb termelési szintet jelenti. Az ágazatok közül legnagyobb mértékben a gép, berendezés gyártása bővült, 38,8 százalékkal.

Az előző havi visszaeséssel szemben a gumi-, műanyag termék gyártása 12,2 százalékkal nőtt. Az év eddigi legmagasabb, 9,9 százalékos termelés növekedési szintjét érte el a vegyi anyag, termék gyártása is, ahol változatlanul a műanyagalapanyag-gyártás maradt a növekedés motorja.

Kisebb mértékben, 6,4 százalékkal emelkedett a papírgyártás, kiadói, nyomdai tevékenység termelése, ahol a papír, papírtermékek gyártásában bekövetkezett keresletélénkülés kompenzálta a kiadói tevékenység szerényebb teljesítményét.

A feldolgozóipari termelés több mint egynegyedét képviselő villamos gép, műszer gyártása is kiemelkedő, 27,9 százalékos növekedési teljesítményt nyújtott, köszönhetően annak, hogy az iroda-, számítógép gyártás kivételével minden ágazatban jelentős termelésbővülés történt.

A feldolgozóipar másik két, jelentős súlyt képviselő ágazata közül az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás termelése 5,7 százalékkal, a járműgyártás volumene pedig 12,2 százalékkal nőtt a kül- és belpiaci értékesítés kedvező alakulása következtében. Ugyanakkor jelentősen, 8,6 százalékkal visszaesett a textília, textiláru gyártása, míg legnagyobb mértékben, 16,2 százalékkal továbbra is a bőrtermék, lábbeli előállítása maradt el az egy évvel korábbitól.

Magyarország területi egységei közül az ipari termelés 2002 első kilenc hónapjában legnagyobb mértékben, 9 százalékkal a dél-dunántúli régióban bővült, és 7,9 százalékkal nőtt az észak-alföldi körzetben is. Csökkenést ebben az időszakban a KSH csak két régióban, az észak-magyarországiban és a közép-dunántúliban tapasztalt: az előbbiben 1,4 százalék, az utóbbiban pedig 1,8 százalék visszaesést mért a hivatal.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

KSH