A Leonidák kitörése: adatok és képek

Vágólapra másolva!
Pontosan az előre számított időpontban, kedden hajnali öt óra után bekövetkezett az, amire oly sok éve oly sokan áhítoztak: a Leonida-meteorraj pompás látvánnyal búcsúzott tőlünk.
Vágólapra másolva!

Szerencséje volt azoknak, akik kedden hajnali 4 és 6 óra között kimentek az ég alá, és kifogtak egy viszonylag felhőmentes területet: a Leonida meteorraj most nem okozott csalódást. Négy órától egyre fokozódó aktivitás volt tapasztalható, amelyet pontosan az előre számolt időpontban bekövetkező maximum koronázott meg.

Bill Gallagher felvétele (2002. november 19., Kalifornia, USA). A fényes álló pont a JupiterA Leonidák valóban fergeteges kitöréssel búcsúztak tőlünk. Felejthetetlen élmény volt a fényesebbnél fényesebb hullócsillagok látványa, amint különféle színű csíkokat húzva, sokszor kettesével-hármasával szelték át a sajnos sok helyen nem teljesen tiszta, de azért felhőrésekkel szabdalt éjszakai égboltot. Reméljük, sok kedves Olvasónk is tanúja volt a Leonidák nagy kitörésének.

Tepliczky István, a Magyar Csillagászati Egyesület titkára az [origo]-nak elmondta: hazánkban ismét szerencséje volt az észlelőknek az időjárással, mert bár a nyugati területek sorra "elestek", az ország keleti felén többé-kevésbé figyelemmel lehetett követni az aktivitást. (Az eset kísértetiesen hasonlított az 1999-es teljes napfogyatkozáshoz, amikor Európa szinte teljes területét sűrű felhőzet borította, ám a Kárpát-medence fölött rés nyílt benne.) Mindez persze nem vigasztalja azokat, akik nem láthatták a Leonidák látványos bemutatóját.

A Magyar Csillagászati Egyesület szervezésében közel félszáz fős tömeg "menekült" kelet felé, s végül a Mátrából figyelhették a csillaghullást. Tepliczky István arról számolt be, hogy csendesen, negyedóránként néhány meteorral indult az "előadás". Közép-európai idő szerint 4.40 körül azonban hirtelen nagyon belekezdtek a Leonidák, 4.50-től pedig már iszonyú mennyiségben hullottak. Az elkövetkező körülbelül fél órában egy észlelő átlagosan 8-12 meteort látott percenként, a rekordmennyiség pedig kb. 25 darab/perc/fő körül lehetett. Bár ezután egy leszálló ág következett, a napfelkeltét még mindig fokozott aktivitással köszöntötte a raj, amelynek tagjai aztán eltűntek a felkelő Nap fényében. A csillagászok szerint körülbelül 30 évre.

Képek a 2002-es aktivitásról

(az alábbi honlapokon található képgyűjtemények folyamatosan bővülnek)

A Magyar Csillagászati Egyesület Leonida-oldalai (Galéria)
http://leonidak.mcse.hu/

SpaceWeather.com
http://www.spaceweather.com/meteors/gallery_18nov02.html

A NASA Leonida képtára
http://leonids.hq.nasa.gov/leonids/


Olvasóink tapasztalatai
Kérjük kedves Olvasóinkat, hogy amennyiben volt szerencséjük átélni a pompás élményt, írják meg tapasztalataikat rovatunknak!

Az alábbiakban korábbi összállításunkat olvashatja

Leonidák 2002http://leonidak.mcse.hu/További részletes anya- gok a Magyar Csillagá- szati Egyesület világszín- vonalú Leonida-honlap-ján. Friss információk a hullás lefolyásáról, a várható meteor-darab- számokról, a látványról. Leonida-képgaléria, linkgyűjtemény és elmé-leti háttér a meteorok, meteorrajok világáról.További linkek a meteorokrólhttp://vizsla.origo.hu/static/tudomany/termeszettudomany/ur-_es_foldtudomanyok/csillagaszat/meteorok,_meteoritok/

A világ szak- és amatőrcsillagászai nagyon várják a Leonidák meteorraj idei jelentkezését, amelynek tagjai az 55P/Tempel-Tuttle-üstökös törmelékanyagából származnak. A különböző előrejelzések megegyeznek abban, hogy igen nagy a valószínűsége egy óriási meteorhullásnak 2002. november 19-én (kedden) hajnalban és délelőtt. Ha kristálytiszta időt fogunk ki, 19-én hajnalban a számítások szerint akár több száz meteort is megpillanthatunk óránként, a telihold ellenére.

A Magyar Csillagászati Egyesület honlapján található információk szerint 2002-ben két nagy csúcsot jeleznek előre. Az elsőt még éppen megfigyelhetjük hazánkból is: Földünk az 55P/Tempel-Tuttle-üstökös 1767-ben kilökődött törmelékfelhőjével fog találkozni, 2002. november 19-én hajnalban, közép-európai idő szerint körülbelül hajnali 4 és 6 óra között. A maximum csúcspontja körülbelül 5 órakor következik be (a maximum időtartama a felemelkedéssel és a lefutással kb. 1,5 óra).

November 19-én majdnem telihold lesz. Emiatt a meteoroknak kb. csak a felét láthatjuk majd. Az 1767-es törmelékfelhő meteorjai fényesebbek, mint a 6,5 óra múlva jelentkező (és hazánkból már a nappali megvilágítás miatt nem látható) 1866-os porfelhőé, így könnyebben lesznek láthatóak a fényes Hold ellenében is. A Hold szerencsére elég alacsonyan lesz a nyugati látóhatár közelében, így ez is növeli esélyeinket a minél több meteor megpillantására. Már csak az időjárásnak kellene megfelelően alakulnia ahhoz, hogy elbúcsúzhassunk a Leonidáktól.

Az 55P/Tempel-Tuttle-üstökös újabb visszatérésére ugyanis majdnem 30 évet kell még várnunk, azonban a Jupiter pályamódosító hatása miatt sajnos sem akkor, sem a következő visszatéréskor nem lesz esélyünk sem nekünk, sem a következő nemzedéknek ilyen látványos csillaghullást megfigyelni ettől a rajtól. Aki tehát teheti, az semmiképpen ne mulassza el november 19-e hajnalát. Nagy valószínűséggel felejthetetlen élményben lesz része. A maximum persze csúszhat, akár előbb, akár később is jelentkezhet. Ezért célszerű már előző nap (hétfőn), a helyi idő szerinti 23 óra után megkezdeni az észlelést, vagy legalábbis sűrűn ránézni az égre, hogy ne mulasszuk el a maximumot.

(A Magyar Csillagászati Egyesület információi alapján, Gyarmati László írása nyomán)

A Leonidák

James Young felvétele 1966-bólAz egyik legismertebb meteorraj a Leonida, amely 33 évenként szokatlanul erős aktivitást mutat, vagyis sok hullócsillag látható. A Leonida meteorraj a széttöredező 55P/Tempel-Tuttle-üstökös törmelékéből származik, amely 33 éves periódusban kering a Nap körül. Az üstökösből napközelben kihulló poranyag széthúzódik az üstökös pályája mentén. Ebbe a törmelékcsíkba szalad bele a Föld, minden év november 14-21-e között. Ha a találkozás akkor következik be, amikor az üstökös napközelben van, akkor nagyobb mennyiségű hullócsillagra kell számítanunk, mivel ilyenkor a felhő legsűrűbb, üstökösmaghoz közeli részén megyünk keresztül.


Mivel az üstökös éppen ezekben az években van a Nap közelében, 1998-ban és 1999-ben fantasztikusan látványos aktivitást tapasztalhattak a szerencsés megfigyelők, s idén is szokatlanul hevesnek ígérkezik a meteorraj. A felvillanások gyakoriságát növeli, hogy a Leonidák 70 km/s sebességgel száguldanak, szemben a 20 km/s-os "átlagmeteorok" sebességével. A Leonida elnevezés onnan ered, hogy az Oroszlán (Leo) csillagkép irányából látjuk majd érkezni a meteorokat (vagyis e csillagképben van a raj radiánsa).