Jakupcsek és Vágó megküzd egymással

Vágólapra másolva!
Megoldódtak az ellentétek az RTL Klub vezetése és Vágó István között, így több hónapos kihagyás után újra az ismert tévéssel látható a vetélkedő, amelyben a Való Világ 3 szereplői is feltűnnek majd. Vágó legfőbb ellenfele a TV2 Multimilliomos című programja lesz, amely szintén júliusban indul Jakupcsek Gabriella vezetésével.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Vágó

Féléves szünet után július 26-tól az RTL Klub újból műsorra tűzi a Legyen ön is milliomos!-t Vágó István vezetésével. A nyár közepére tett új széria első darabjait már rögzítették, az újabb részeinek felvétele pedig augusztusban kezdődik.

A korábban mindig kiemelkedően magas nézettséget hozó sorozatba, az előző szezonokhoz hasonlóan, néhány extra adást is illesztenek, így a Való Világ 3 játékosai is megküzdhetnek a főnyereményért.

A játék folytatódását néhány héttel azután jelentették be az RTL Klubnál, hogy a csatorna vezetése és Vágó István tárgyalásokat folytatott a rövid időre bizonytalanná vált közös munkáról.

Forrás: [origo]
Jakupcsek

Vágó esetleges távozásának okával kapcsolatban júnisuban csak annyit közölt, nem igazak azok az RTL-en belül is létező találgatások, hogy a közszolgálati tévéhez készülne, vagy hogy politikai ambíciói lennének. "Egészen másról van szó, de egyelőre nem akarok semmit sem mondani, nehogy úgy járjak, mint az év elején" - mondta a műsorvezető utalva év eleji egyeztetéseire az RTL Klubbal, amikor szintén esetleges távozásáról szóltak a sajtóhírek.

A magyarországi tévés vetélkedők történetében szokatlanul korán, az őszi szezon előtt másfél hónappal kezdődő új Legyen ön is milliomos!-nak a TV2 Multimilliomos című játéka lehet a legfőbb ellenfele Jakupcsek Gabriella vezetésével.