Könnyen átáll a szervezet a vegetarianizmusra

Vágólapra másolva!
A Journal of Cardiopulmonary Rehabilitation című orvosi hetilapban megjelent tanulmányban Neal D. Barnard és kutatócsoportja arról számolnak be, hogy betegeik könnyedén tértek át a szokásos étrendről vegetáriánus kosztra, és az új étrend segítségével sikerült leadniuk súlyfeleslegül egy részét, csökkenteniük a magas vérnyomást, és általában javítani egészségi állapotukon.
Vágólapra másolva!

A szakirodalomban közismert, hogy az alacsony zsírtartalmú ételek megvédenek a különböző szívbetegségekkel szemben, illetve óvják az egészséget, mindazonáltal - a jelek szerint tévesen - sokan úgy vélik, hogy pácienseik számára túlságosan megerőltető a vegetáriánus étrendre történő átállás. A közelmúltban legalább négy különböző tudományos folyóiratban jelent meg olyan tanulmány, amelyek tanúsága szerint a betegek képesek átállni, sőt, könnyedén átállnak a "szigorú" étrendre, és egészségi állapotuk érzékelhetően javul.

"A túlsúllyal és szívbetegséggel küzdő páciensek számára a vegetáriánus étrend életmentő lehet. A vizsgálat többek között arra mutatott rá, hogy a páciensek új, növényi alapú étrendjüket követve könnyen elérték a kívánt telítettséget, és súlyt vesztettek. A páciensek hajlandóak megtenni a szükséges lépéseket, ha tudják, hogy az eredmény csökkent koleszterinszint és alacsonyabb vérnyomás" - állíja Neal D. Barnard, M. D., a tanulmány egyik szerzője, és az Orvosok a Felelős Orvostudományért Bizottság (Physicians Committee for Responsible Medicine) elnöke.

A vizsgált csoport magas végzettségű, posztmenopauzális, túlsúlyos nőkből állt, akiket két csoportra osztottak. Az egyik csoport tagjait alacsony kalóriájú vegetáriánus étrenden tartottak, míg többiek alkották a kontrollcsoportot. Túl azon, hogy a vegetáriánus étrendet követő nők észrevehetően több súlyt adtak le a 14 hetes vizsgálati időszak alatt, 89 százalékuk arról számolt be, hogy jobbára, vagy teljességgel megszokta az új diétát, 86 százalékuk pedig vélte úgy, hogy az étrend megtartása a későbbiekben sem okoz számukra gondot.