Negyedik aranyára hajt a veterán kézikapus

Minden idők legeredményesebb kézilabdázóinak egyike Andrej Lavrov, az orosz válogatott 42 éves, világklasszis hálóőre. Az olimpiára készülő nemzeti csapat kapitánya három különböző "országgal" is olimpiai bajnok volt, arra készül, hogy Athénban megismételje sydneyi teljesítményét, s ismét a dobogó tetején hallgathassa az orosz himnuszt.

Lavrov 1988-ban a Szovjetunióval, majd négy évvel később a Független Államok Közösségével is olimpiai bajnok lett. Ezt a bravúrt korábban senki sem tudta megcselekedni. Honfitársa, a biatlonos Szergej Csepikov ugyan szerzett érmet három nemzet tagjaként, de ezek nem mind aranyak voltak...

Az 1962. március 26-án született klasszis mindent elért, ami lehetett, az olimpiai aranyak mellett kétszeres világ (1993, 1997)- és egyszeres Európa-bajnoknak (1994) is vallhatja magát, sőt, 2001-ben őt választották az évszázad legjobb orosz kézilabdázójának.

"A sport olyan, mint a drog, minél többet használod, annál inkább függővé válsz tőle. Ha egyszer megérzed a győzelem, a siker ízét, nem tudod abbahagyni. Addig szeretnéd csinálni, amíg csak tudod" - nyilatkozta Lavrov a Reutersnek adott interjújában.

"A régi szovjet rendszerben nekünk, sportolóknak mindenünk megvolt, amit csak akartunk, ám a kommunizmus bukásával olyan egyszerű, szegény emberekké váltunk, mint mindenki más. Alapvetően bagóért játszottunk, és nem is volt remény arra, hogy a dolgok jobbra forduljanak Oroszországban. De addigra nekem már volt családom, vigyáznom kellett a feleségemre és a fiamra, így egyetlen lehetőség maradt, külföldre kellett szerződnöm."

Lavrov pályafutása Krasznodar után Nyugatra vezetett, játszott a TUS Dansenburg, a US Ivry Paris, a TV Niederwürzbach, a Badel Zagreb és a TUS Nettelstedt-Lübbecke csapatában, jelenleg pedig a szintén bundesligás Kronau/Ostringent erősíti.

A kapus azt sajnálja, hogy labdarúgó barátaival ellentétben kézisként nem köthetett multimilliomos szerződéseket, s hiába számított a világ egyik legjobbjának, fizetése szerény maradt. "Bár Németország akkoriban, mint ahogy most is, a kézilabda Mekkájának számított, a havi fizetésem alig érte el a tízezer dollárt. De nem panaszkodom, elfogadom, hogy a kézilabda más, mint a futball vagy a tenisz."

A 197 cm magas, 94 kg testsúlyú hálóőr úgy véli, a kézilabda nemcsak megtanította őt a tisztességes életmódra, de értékes leckékkel is szolgált. "Amíg a Szovjetunióban éltem, nem tudtam semmit az életről, kivéve azt, hogyan kell kézilabdázni. Európában aztán volt lehetőségem rá, hogy megismerkedjem különböző kultúrákkal, s megtanuljak új nyelveket. Tudom, hogy mikor végleg befejezem a sportot, könnyedén átléphetek a kézilabdából a való életbe" - mondta Lavrov, aki az orosz mellett folyékonyan beszél szerb-horvátul, franciául, németül és angolul is.

"A játékosok azt mondják, a kapusok őrültek, hiszen 170 km/h- sebességgel repülő labdák elé állnak. Kétségtelen, az emberei szem maximum a 160-as sebességgel érkező tárgyakat tudja még követni, így nagyon nagy szerepe van az intuíciónak és a reflexeknek."

Lavrov azonban még 42 évesen sem gondolkodik a visszavonuláson. "Természetesen ha futballista lennék, más lenne a helyzet. De mivel itt kisebb a kapu, talán még jó pár esztendő bennem van" - tréfálkozott Lavrov, aki azért elárulta, egy nagy vágya még van: szeretne együtt játszani idősebbik fiával, Ivannal.

A 18 éves játékos már profi pályára lépett, első szerződését egy német harmadosztályú együttesnél írta alá. (Lavrov kisebbik fia, Szergej nem a kézilabdát, hanem a teniszt választotta.)

"Mindenki ismeri a sztorit, hogy a nagyszerű jégkorongozónak, Gordie Howe-nak megadatott, hogy egyszer ugyanabban a csapatban pályára léphetett fiaival, Markkal és Martyval. Én is ezt szeretném elérni, mielőtt visszavonulok. Számomra akkora teljesítmény lenne mindez, mint az eddigi olimpiai aranyaim megszerzése."