Küzdj a feleségedért - új német valóságshow

Vágólapra másolva!
Kihűlt szerelmekről szól a Sat 1 új realityje, amelynek résztvevői vállalják, hogy a boldogság visszaszerzése érdekében alkalmazkodnak elvesztett feleségük igényeihez.
Vágólapra másolva!

Küzdj a feleségedért (Kampf um deine Frau) címmel indít férjátképző valóságshow-t a német Sat 1 tévécsatorna. A műsorban 12 férfiszereplő fog tízhetes fizikai és lelki kiképzésen, átesni, hogy változtasson rossznak tartott szokásain, élettársát zavaró viselkedésén, miközben javít testi küllemén, önfegyelmén és önbizalmán.

A résztvevők közös jellemzője, hogy mindannyiukkal szakított felesége, és a férjek, illetve exférjek, szeretnék visszahódítani szerelmüket. A műsor győztese a nézők által legrokonszenvesebbnek ítélt férfi lesz, akinek a nyereménye csupán az, hogy megkérdezheti feleségétől: "Visszafogadnál?"

A műsorkészítők szerint a programba ötezren jelentkeztek, pedig nincs pénzdíj. "Teljesen a szerelemről és a szeretetről szól, nem anyagi haszonról, és épp ez teszi annyira népszerűvé" - mondta Dieter Zurstrafenen, a show producereinek szóvivője.

A férjátképző szeptemberben kezdődik a Sat 1-on.