Bátorfi és Fazekas is elbúcsúzott

Vágólapra másolva!
A Tóth Krisztinával párosban is érdekelt Bátorfi Csilla rosszul kezdte az athéni olimpia asztalitenisz-tornáját, miután egyesben a második fordulóban nagy küzdelemben kikapott a kanadai Petra Cadától. Fazekas Mária 4-1-es szettaránnyal maradt alul a koreai Kim Hjung Mival szemben.
Vágólapra másolva!

Tóth Krisztina délutáni, nehezen megszületett győzelme után az olimpiai asztalitenisz-program vasárnap esti első magyar résztvevője, a már szombaton is szerepelt Fazekas Mária nagy csatában, igaz, 4-1-es szettaránnyal kikapott Kim Hjung Mitől, s elbúcsúzott. A magyar játékos már a nyitó meccs után tartott a folytatástól, hiszen következő ellenfelét egyáltalán nem ismerte, mivel a Koreai NDK versenyzői ritkán szerepelnek nemzetközi porondon.

Fazekas félelmei beigazolódtak, mert hiába volt végig kiegyenlített az összecsapás, a végjátékból rendre a rivális került ki jobban. Kim öt, majd négy perc alatt gyűjtötte be az első és második játszmát, majd Fazekas hat perc alatt szépített. A folytatás szintén éles küzdelmet hozott, de a pontosabb észak-koreai végül bejutott a harmadik fordulóba, a legjobb 32 közé.

A rutinos magyar játékos meglepően sok hibával kezdett, így Cadának a közepes, de pontosabb teljesítmény is elégnek bizonyult a nyitó szett megnyeréséhez. A sokszoros Európa-bajnok Bátorfi ezután sem talált magára, rendre lecsúszott az ütésekről, lassan és bizonytalanul mozgott. A tengerentúli ezt könnyedén kihasználhatta volna előnyének növelésére, de a magyar klasszis a második játszmát 5-8-ról megfordította.

A második szett hozta a legnagyobb és legszorosabb küzdelmet, mindkét versenyző játszmalabdákhoz jutott, végül az agresszívebb Bátorfi került lépéselőnybe. Cada azonban természetesen nem adta fel, s könnyedén egyenlített, majd még simábban fordított. Az ötödik szett különösen egyoldalú volt, a magyar asztaliteniszező gyakorlatilag ellenállás nélkül adta meg magát, igaz 10-3-ról azért felzárkózott. A hatodik játszmát ismét az ötödik olimpiáján résztvevő magyar nyerte, majd a döntő szettben már 10-8-ra vezetett, de Cada hárította a meccslabdákat, majd nagy csatában a továbbjutást is kiharcolta.

"A felkészülés során inkább a párosra koncentráltam, ráadásul a csarnokban is idegenül éreztem magam, mert keveset gyakorolhattunk. De nem akarom elvenni az ellenfelem érdemeit, jól játszott, én viszont pocsékul. Végig kerestem a játékomat, de nem találtam, s az adogatásaim sem működtek" - mondta Bátorfi.

Női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Petra Cada (kanadai) - Bátorfi Csilla 4-3 (7, -9, -16, 6, 8, -8, 10)
Kim Hjung Mi (Koreai NDK) - Fazekas Mária 4-1 (7, 8, -9, 8, 8)