Javítanának az európai sztárcsapatok az olimpiai focitornán

Vágólapra másolva!
Az előzetesen a torna egyik esélyesének kikiáltott portugál olimpiai futballválogatott az első játéknapon hatalmas meglepetést okozott az Irak elleni vereséggel; a luzitánoknak vasárnap Marokkó ellen kell javítaniuk, ha nem akarnak idő előtt búcsúzni a tornáról. Olaszország is csalódást okozott a nyitófordulóban, igaz, a taljánok legalább egy pontot szereztek Ghánával szemben, most pedig Japán ellen szeretnék megszerezni a győzelmet.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Albert Flórián
Baróti Lajos
Bene Ferenc
Buzánszky Jenő

Az összes interjú


A szakvezető szerint ha úgy játszanak, ahogyan azt a második félidőben tették, akkor nem lehet probléma, és begyűjtik a három pontot, amivel nagy lépést tennének a továbbjutás felé. A vereséget azonban az ázsiaik sem engedhetik meg maguknak, elvégre ők kikaptak a nyitófordulóban Paraguaytól, így nagy küzdelemre van kilátás. A japánoknál elsősorban a kapus, Szogahata nyújtott gyenge teljesítményt a dél-amerikaikkal szemben, de a védelem többi tagja sem remekelt, amint azt a négy bekapott gól is mutatta. A támadójáték már nem volt rossz, az egyetlen légiós, a Feyenoordban futballozó középpályás, Ono Sindzsi kétszer is betalált, az olaszoknak leginkább rá kell majd figyelniük.

A győzelemmel kezdő paraguayiak viszont akár be is biztosíthatják továbbjutásukat, ha Ghánát is legyőzik, de az afrikai együttes az olaszok ellen már megmutatta, hogy kemény ellenfélnek számít. Ennek ellenére a dél-amerikaiak nagyon bizakodnak, főleg, hogy az első meccsről sérülés miatt hiányzó Enciso felépült, és bekerülhet a kezdők közé: a túlkorosként az ötkarikás játékokra utazó középpályás Figueredót vagy Torrest szoríthatja ki. A paraguayi védelem a győzelem ellenére sem remekelt Japán ellen, pedig előzetesen úgy tűnt, hogy a veterán Carlos Gamarrával megerősített hátsó alakzat lesz a gárda fő erőssége - a ghánaiak ellen mindenesetre jobb teljesítményre lesz szükség a hátvédektől. Az afrikaiak Olaszország ellen győzelmet engedtek ki a kezükből, és sokan nem értették, hogy a tréner miért cserélte le a hajrában a legrutinosabb ghánait, a csapatkapitány Stephen Appiah-t, a szakvezető azonban nem magyarázta döntését.

A D csoportban a portugálok valóságos sokként élték meg, hogy vereséget szenvedtek a kvartett leggyengébbjének tartott Iraktól, de túl sok idejük nincsen a siránkozásra, hiszen Marokkó ellen már nem hibázhatnak. Az Irak ellen kiállított Luis Boa Morte biztosan nem játszhat, kérdés, hogy ki szerepel majd a helyén: a cserék között ugyanis nincsen még egy vérbeli támadó - most bánhatják csak igazán a portugálok, hogy Hélder Postigát végül nem vitték magukkal Athénba.

A jelek szerint úgy tűnik, hogy a venezuelai származású támadó középpályás, Danny kerülhet be a kezdők közé, és Cristiano Ronaldo lép egy sorral feljebb a csatársorba. A marokkóiaknál is van egy eltiltott a csapatkapitány középhátvéd, Aliui személyében, és az ő pótlása nem lesz egyszerű az Atlasz Oroszlánjai számára. A Costa Rica-Irak összecsapást a torna előtt teljesen érdektelennek tartották, de az első játéknap eseményei után a mérkőzés jelentősége alaposan felértékelődött: elvégre ha az irakiak nyernek, akkor máris ott vannak a legjobb nyolc között.