Egynegyedes az amerikai álomcsapat

Vágólapra másolva!
Első három mérkőzésének tizenkét negyede közül tizenegyben borzalmasan játszott az Egyesült Államok Dream Teamnek csúfolt férfikosárlabda-válogatottja. 92-73-as vereség a nem sokra tartott Puerto Ricótól, érdemtelen, mindössze hatpontos győzelem a házigazda görögök ellen és három negyed után 67-65-ös "égés" Ausztrália ellen. Egy újabb vereséggel veszélybe kerül a továbbjutás, különösen úgy, hogy szombaton a három meccsből három győzelemmel álló Litvánia, a B csoport legerősebb csapata az ellenfél. Ekkor végre elkezdte azt játszani a Team USA, amit várnak az együttestől: szigorú védekezés, szerzett labdák, gyors lerohanások, védhetetlen centergólok. Az eredmény: 24-12-es utolsó negyed, 89-79-es győzelem, s a csapat ázsiójának ugrásszerű emelkedése a "tőzsdén".
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú
Ch. Gáll András helyszíni jelentése Athénból

"Továbbra is szenvedünk a távoli dobásainkkal, ezen a meccsen is csak 3/17 volt a mérlegünk a triplavonalon túlról, de végre rájöttek a srácok, hogy ha beadják a labdát a palánk alá Tim Duncannek, akkor ő nem hibázik. Ez volt ez első olyan periódus az olimpiai tornán, amikor végre azt játszottuk, amit kellett. Be kell látniuk Iversonéknak: ha a labda bekerül a centerhez, akkor abból rendszerint valami jó sül ki. Vagy két pont, vagy büntető, vagy mindkettő" - mondta Larry Brown, az olimpiai bajnokcsapat szakvezetője.

Az amerikaiak első két meccsükön nem tudtak kijönni a 70 pontból, az ausztrálok ellen azonban végre eljutottak 89-ig. "Napról napra jobban játszunk, kezd összeérni a csapat" - jelentette ki bizakodva Dwayne Wade, a Miami Heat hátvédje.

James egyébként mindössze 11-11 percet töltött a parketten Puerto Rico és Görögország ellen, de az ausztrál meccsen 18 percet kapott, és 8 pontja mellett 5 remek gólpasszal jeleskedett.

"Most még nem stimmel minden, de jó úton haladunk" - tette hozzá Duncan, a válogatott társkapitánya. (A másik csapatkapitány Iverson.)

Szombaton a mezőny egyik legjobb csapata, a csoportot veretlenül vezető Litvánia - a legutóbbi három olimpia bronzérmese - lesz az amerikai válogatott ellenfele.