Kevesebb állampapírt vettek a külföldiek

Vágólapra másolva!
A második negyedévben az állampapírpiacon nagyobb mozgások történtek, mint a korábbi negyedévekben. Legnagyobb mértékben a pénzügyi vállalatok részesedése emelkedett a forgalomban lévő állományban. A külföldi befektetők ezzel szemben jelentősen csökkentették állampapír-befektetéseiket, hatására e szektor állampapír-piaci súlya a két évvel ezelőtti szintre esett vissza - közölte honlapján az MNB.
Vágólapra másolva!

A második negyedévben szinte valamennyi szektor árfolyam-veszteséget szenvedett el állampapírpiaci portfolióján. A tőzsdei részvények esetében a nem pénzügyi vállalatok léptek fel jelentősebb vevőként, velük szemben a pénzügyi vállalatok szerepeltek eladóként. A tőzsdei részvényeken - ellentétben az állampapírokkal - valamennyi jelentősebb szektornak nyeresége keletkezett. A negyedév során növekedett a befektetési jegyek piaci értéken számított forgalomban lévő állománya, az egyéb pénzügyi közvetítők eladásával szemben, a háztartások, valamint a biztosítók és nyugdíjpénztárak léptek fel vásárlóként - derül ki a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből.

MNBhttp://www.mnb.hu

Az állampapírok piaci értéken számított állománya az idén a második negyedévben 2 százalékkal 8361,6 milliárd forintra emelkedett. A növekedést kizárólag a kincstárjegyek állományának 10 százalékpontos emelkedése okozta.

A háztartások tulajdonában lévő állampapírok piaci értéke mintegy 20 milliárd forinttal emelkedett, ami teljes mértékben a lakossági befektetők tényleges 20,6 milliárd forint értékű vásárlásának tulajdonítható. A lakosság birtokában lévő államkötvény-állomány 4,4 milliárd forintos csökkenése mellett, 24,3 milliárd forinttal nőtt a szektor tulajdonában lévő rövid lejáratú állampapírok piaci értéken számított állománya.

A külföldi befektetők a második negyedévben nettó állampapír eladók voltak 154,9 milliárd forint értékben, emellett portfoliójukon 40,2 milliárd forint nagyságú árfolyamveszteséget is elszenvedtek. Mindezek eredményeként a nem-rezidensek tulajdonában lévő állomány jelentősen, 195,1 milliárd forinttal csökkent, így a szektor súlya a forgalomban lévő összes állampapír-állományban a negyedév végére 28,7 százalékról 25,8 százalékra esett vissza.

A pénzügyi vállalatok tulajdonában lévő állomány árfolyam-értéken számított nagysága számottevően, 378 milliárd forinttal nőtt a második negyedévben. Az államháztartás részesedése, illetve az államháztartás tulajdonában lévő állampapírok piaci értéken számított állománya kismértékben emelkedett az elmúlt három hónapban.

Több részvény a háztartásoknál

A tőzsdei részvények állománya piaci értéken - az első negyedévi 600,3 milliárd forintos emelkedés után - a második negyedévben 122,4 milliárd forinttal, 3 százalékkal tovább nőtt, és június végén 4192,8 milliárd forintot tett ki.

A háztartások részvényvásárlása - szemben az előző negyedévvel - meghaladta az eladások értékét 1 milliárd forinttal. A háztartásoknak ezzel egyidejűleg 6,9 milliárd forint árfolyamnyeresége keletkezett, így részvényállományuk összességében 7,9 milliárd forinttal nőtt. Június végén a tőzsdei részvények 4,4 százaléka volt közvetlenül a háztartások tulajdonában, ami 0,1 százalékponttal magasabb a március végi részesedésnél.

A külföldi befektetők a második negyedévben, ha alig érzékelhetően is, de ismét nettó részvényvásárlók voltak 0,7 milliárd forint értékben. A külföldi befektetők részvényállománya 73,6 milliárd forinttal emelkedett, relatív súlyuk azonban 0,5 százalékponttal csökkent, így 74,4 százalékot tett ki június végén.

A pénzügyi vállalatok ezúttal is nettó eladók voltak a tőzsdei részvények piacán, összességében 23,6 milliárd forint értékben. Ezzel párhuzamosan viszont 12,5 milliárd forint árfolyamnyereségük keletkezett. Így a pénzügyi vállalatok tőzsdei részvényállománya összességében 11,1 milliárd forinttal csökkent, részesedésük viszont 0,5 százalékponttal, 6,6 százalékra mérséklődött.

A befektetési jegyek állománya nettó eszközértéken a második negyedévben 5,2 százalékkal 795,3 milliárd forintról 836,6 milliárd forintra emelkedett. Az egyes tulajdonosi szektorok részesedése az előző negyedévhez képest alapvetően nem változott, az állományok nagysága - néhány kivételtől - eltekintve kisebb mértékben emelkedett.