Szaturnusz: három gyönyörű kép

Vágólapra másolva!
A NASA három új színes képet közölt a Szaturnusz körül keringő Cassini-űrszondától, amelyeken a bolygó, a gyűrűk és néhány hold látható.
Vágólapra másolva!

Az első képen a Szaturnusz szelíden sávozott atmoszférája mögül méltóságteljesen emelkedik ki a gyűrűrendszer, jobbra lent pedig két hold, a Mimas és Enceladus látható. A kép nagyobb változata

Forrás: NASA/JPL

A második képen a bolygó árnyéka szinte a teljes gyűrűrendszerre rávetül. Jól látható a legkülső, vékony F-gyűrű. A bal felső sarokban a Mimas fénylik. A kép nagyobb változata

Forrás: NASA/JPL

A harmadik képen a gyűrűrendszer "belülről kifelé" látható, balról jobbra a Prometheus, Pandora és Janus holdakkal. Előbbi kettőt "terelőpuliknak" is nevezik, mivel gravitációs hatásukkal szerepet játszanak az F-gyűrű anyagának összetartásában. A kép nagyobb változata

Forrás: NASA/JPL

A képeket vörös, zöld és kék színszűrőkkel készített felvételekből állították össze. A kontrasztot a képek feldolgozásánál felerősítették.