Fegyverrel a latin-amerikai sorozatok ellen

Vágólapra másolva!
Koszovóban ismeretlenek azzal fenyegettek meg két pristinai televíziót, hogy támadás intéznek ellenük, amennyiben nem veszik le műsorukról a latin-amerikai szappanoperákat.
Vágólapra másolva!

Az ismeretlen fenyegetők "minden muzulmán hívő nevében" arról értesítették az RTV21-et és az RTK televíziót, hogy amennyiben öt napon belül nem veszik le műsorukról a Tiltott szerelem és Teérted című sorozatot, akkor előzetes bejelentés nélkül megtámadják mindkét médiumot.

A RTV21 és RTK tévéhez érkezett fenyegető levelet kedden teljes terjedelemben idézte a pristinai Epoka e Re című napilap. Noha mindkét tévéállomás vezetői cáfolják, hogy fenyegetés érkezett volna hozzájuk, a koszovói rendőrség szóvivője, Saban Tasoli megerősítette a belgrádi Beta hírügynökségnek, hogy a rendőrség is foglalkozik az esettel, nyomozást indítottak, de egyelőre nem fedték fel a fenyegetők kilétét. Feltételezések szerint egy eddig ismeretlen szélsőséges szervezet küldte a fenyegető leveleket a két pristinai televíziónak.