Vágólapra másolva!
Sakkozásunk új bajnokokat ünnepel. Az 52. női bajnokságon Vajda Szidónia győzött, a férfiak viadalán Berkes Ferenc diadalmaskodott. Mindketten félpontos előnnyel értek célba, és biztosították helyüket a spanyolországi Calviában megrendezendő sakkolimpián szereplő válogatottunkban. Berkes az utolsó játéknapon Ruck Róberttel remizett, míg legnagyobb riválisa, Almási Zoltán nyerőesélyes állást vesztett el Varga Zoltánnal szemben. Az új női bajnok győzelemmel fejezte be szereplését, Lakos Nikoletta döntetlennel az ezüstérmet szerezte meg.

A paksiak 19 éves büszkesége, Berkes Ferenc folytatta idei sikersorozatát. Az esztendő legerősebb nyílt versenyén, a moszkvai Aeroflot tornán veretlenül lett holtversenyben negyedik, Zalaegerszegen 13-as kategóriájú nagymesterversenyen végzett az élen, majd Pakson csak az örökifjú Viktor Korcsnoj tudta őt megelőzni. Korcsoportos világbajnokunk szerencsés kézzel húzott sorszámot, a kedvenc 1-es szám annyit jelentett, hogy a rajtnál kétszer is a világos bábukat vezethette. A bajnokság rangadóját Almási Zoltán ellen megnyerte, és ezzel a győzelemmel jelentős lépéselőnyt szerzett az ötszörös bajnok, címvédő nagymesterrel szemben.

Berkes majdnem rajt-cél győzelmet aratott, csak a harmadik forduló után nem állt hol egyedül, hol holtversenyben az élen. Egyetlen vereségét klubtársától, Ács Pétertől szenvedte el. Ebben a partiban jól kidolgozott megnyitási változat áldozatául esett. A záró fordulóban sötéttel játszva 21 lépés után remizett Ruck Róberttel, és "sorsa" a Varga-Almási játszmában dőlt el. A címvédő Almási Zoltán sötéttel túljátszotta Varga Zoltánt, gyalogelőnyt is szerzett, majd kissé pontatlanul bonyolított. Szabadgyalogját Varga feltartóztatta, s az ötszörös bajnok addig erőszakoskodott, míg hátrányba került, és a vesztéssel végül csak bronzérmes lett. Az ezüstérmet Gyimesi Zoltán szerezte meg, aki bonyolult küzdelemben legyőzte Ács Pétert. Meglepő, hogy az igen ritkán vesztő Almási három partit is elbukott, Gyimesi egyetlen vereségét Horváth Csabától szenvedte el, aki a negyedik helyen végzett.

Az olimpiai csapattagságra pályázó Ruck Róbert jó kezdés után a hajrában visszaesett, Varga egyetlen győzelmét az utolsó fordulóban érte el. Kellemetlen meglepetés, hogy folytatódott Ács Péter "mélyrepülése", négyszer kényszerült kapitulációra, a bledi sakkolimpián remekül szereplő paksi nagymester aligha kerülhet be válogatottunkba. A csapatkapitány, Kállai Gábor nagymester szeptember elejére ígérte az olimpiai csapat összeállítását, nincs könnyű helyzetben a Magyar Sakkszövetség szakmai igazgatója. A bajnokság 45 partijából 21 dőlt el, Almási öt játszmát nyert meg, a bajnokság egyik újonca, Balogh Csaba kétszer volt eredményes, Flumbort András nyeretlen maradt.

Az utolsó forduló eredményei:
Ruck Róbert (2575) - Berkes Ferenc (2614) döntetlen (Vezércsel, 21)
Horváth Csaba (2546) - Cao Sang (2545) döntetlen (Benoni védelem, 15)
Varga Zoltán (2592) - Almási Zoltán (2644) 1 - 0 (Szicíliai védelem, )
Balogh Csaba (2513) - Flumbort András (2493) döntetlen (Caro-Kann védelem, 27)
Gyimesi Zoltán (2618) - Ács Péter (2545) 1 - 0 (Királyindiai védelem, 43)

A bajnokság végeredménye:
Bajnok: Berkes Ferenc 6 pont
2. Gyimesi Zoltán 5,5
3. Almási Zoltán 5,5
4. Horváth Csaba 5
5-6. Ruck Róbert és Varga Zoltán 4,5
7. Balogh Csaba 4
8-9. Cao Sang és Flumbort András 3,5
10. Ács Péter 3

Az eredmény az Élő-pontszám változások tükrében:
Berkes Ferenc +8,7, Gyimesi Zoltán +2,8, Almási Zoltán -0,8, Horváth Csaba +7,7, Ruck Róbert - 0,9, Varga Zoltán - 3,6, Balogh Csaba +3,1, Cao Sang -6,4, Flumbort András +0,8, Ács Péter -11,4 pont.

Varga,Z (2592) - Almási,Z (2644)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Vc7 5.Hc3 e6 6.Fe3 Hf6 7.Fd3 a6 8.0-0 He5 9.h3 Fc5 10.Ha4 Fa7 11.c4 d6 12.Bc1 Fd7 13.Hc3 0-0 14.b3 Va5 15.Ve2 Bfe8 16.Hf3 Fxe3 17.Vxe3 Hxf3+ 18.Vxf3 b5 19.cxb5 axb5 20.Bc2 b4 21.He2 Vb6 22.Bd1 Ba5 23.Bcd2 Fc6 24.Fb1 Bf5 25.Vg3 Fxe4 26.Bxd6 Va5 27.Ve3 Fxb1 28.Bxb1 Hd5 29.Vd4 Vxa2 30.Be1 h6 31.Hg3 Bf4 32.Vc5 Ba8 33.Hh5 Bf5

Almási Zoltán túljátszotta ellenfelét, fölényes állást ért el. Számításba jött 33...Vd2 34.Bf1 Bd4 35.Vc6 Bf8 36.Vb7 Hc3 37.Bxd4 He2+ 38.Kh1 Hxd4 folytatás.

34.Hg3 Be5 35.Bxe5 Va1+ 36.Kh2 Vxe5 37.Bd7 Vf4 38.Vc2 h5 39.Ve4 h4 40.Vxf4 Hxf4 41.He4 e5 42.Bb7 Hd3 43.Hd6 Hxf2 44.Hxf7 e4 45.Hg5 Be8 46.Bxb4 e3 47.Hf3 e2 48.He1

Forrás: [origo]


48...He4 49.Bd4 g5 50.g4 Kg7 51.b4 Hg3 52.Kg2 Bf8 53.Bd2 Bb8 54.Bb2 Kf6 55.Hf3 Bd8

A világos b szabadgyalog ellenjátékot biztosított, Almásinak kevés volt a döntetlen a bajnoki címhez, mert a Berger Sonneborn értékelés a paksi nagymesternek kedvezett volna. Addig erőszakoskodott, míg elvesztette a játszmát.

56.b5 Bd3 57.He1 Bd7 58.b6 Bb7 59.Hf3 He4 60.Bxe2 Hd6 61.Bb2 Hc8 62.Bb5 Hd6 63.Bb4 Hc8 64.Bc4 He7 65.Bb4 Hc8 66.Bb5 Hd6 67.Bxg5 Bxb6 68.Bd5 Bb2+ 69.Bd2 Bxd2+ 70.Hxd2 Ke5 71.Kf3 Hf7 72.Ke3 Kf6 73.Hf3 Ke6 74.Kf4 Kf6 75.g5+ Kg6 76.Kg4 és sötét feladta

Ruck,R (2575) - Berkes,F (2614)
Vezércsel [D43]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 Hd7 8.Fd3 g6 9.0-0 Fg7 10.cxd5 exd5 11.b4 Vd6 12.Vb3 Hf6 13.b5 c5 14.Va3 Ff8 15.dxc5 Vxc5 16.Vb3 Fg7 17.Bac1 0-0 18.h3 Bd8 19.Bfd1 Ve7 20.b6 Fd7 21.bxa7 Bxa7 és döntetlen

Gyimesi,Z (2618) - Ács,P (2545)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 Hh5 10.Be1 f5 11.Hg5 Hf6 12.f3 Kh8 13.Fe3 Fh6 14.Hf7+ Bxf7 15.Fxh6 f4 16.g4 Heg8 17.Fg5 h5 18.gxh5 Bh7 19.h4 Bxh5 20.Kf2 a5 21.b5 c6 22.c5

Világos nagy előnyt érhetett volna el 22.dxc6 bxc6 23.c5 d5 24.bxc6 Vf8 25.Hxd5 Vxc5+ 26.Kg2 Vxc6 27.Hxf6 Hxf6 28.Bc1 folytatásban.

22...cxb5 23.Hxb5 dxc5 24.Fc4 Hh6 25.Hc7

Forrás: [origo]


25...Bxh4! 26.Ke2 Bh2+ 27.Kd3 b5 28.Hxb5 Bh5 29.Fxf6+ Vxf6 30.Bh1 Fd7 31.Bb1 Bb8 32.Hc7 Bb4 33.a3 Vb6? 34.axb4 cxb4 35.Vg1 Vxc7 36.Bxh5 gxh5 37.Vg6 Hg4 38.fxg4 Fb5 39.Vxh5+ Kg8 40.Vg6+ Kf8 41.Vf6+ Kg8 42.Ve6+ Kf8 43.d6 és sötét feladta