Késik a Tabula Rasa megjelenése

Vágólapra másolva!
Eredetileg úgy tervezte az NCsoft, hogy még az idei év decemberében a felhasználók kezébe adja a Tabula Rasa című MMORPG-t, de e tervekből nem lesz semmi. A programon túl sok módosítás végrehajtására van szükség, így csak a következő évben számíthatunk rá.
Vágólapra másolva!
A kiadó oldalahttp://www.ncsoft.co.kr/

A koreai NCsoft eddig arról volt többek között híres, hogy ázsiai precizitással jelentette meg a játékokat. Ennek megfelelően kilóg a sorból a Tabula Rasa című online szerepjáték, mely sajnos nem jelenik meg a meghirdetett határidőre. A Lineage és a City of Heroes kiadója eredetileg decemberben szerette volna forgalomba hozni a játékot, de sajnos a megjelenés - jó esetben - átcsúszik a következő esztendőre. A csúszás okaként a kiadó azt jelölte meg, hogy számos módosításra, valamint finomításra van szükség. Az viszont kétségtelen tény, hogy júliusban a fejlesztés három meghatározó személye, Bill Randolph, Carly Staehlin és Scott Jones is elhagyta a Tabula Rasa mögött dolgozó gárdát, ami alighanem negatívan befolyásolta a program idejében történő befejezését.