Vágólapra másolva!
Felemás mérleget zártak a magyar érdekeltségű csapatok a Német Kupa második fordulójában, Szabics Imre a Stuttgart színeiben 2-0-s sikert ünnepelhetett a Tokody Tibort és Bajzát Pétert bevető Oberhausen otthonában, Lisztes Krisztián csapata, ugyan a magyar középpályás nélkül, de elbúcsúztatta a Bayer Leverkusent, ugyanakkor a Hertha BSC a játéknap negatív szenzációját okozta azzal, hogy kikapott a harmadosztályú Braunschweigtől, míg az Energie Cottbus tizenegyesekkel esett ki a Hannover ellen.

Három magyar csatár lépett pályára Oberhausenben, ahol a másodosztályú hazaiak próbálták meg elkapni az élvonal listavezetőjét, amiben főszerepet szántak Bajzát Péternek és Tokody Tibornak. A két támadó nem járt sikerrel, igaz a másik oldalon Szabics Imre sem volt eredményes, de Cacau és Hleb betalált, így a VfB végül gond nékül ment tovább.

A Werder Bremen is várhatja a harmadik forduló sorsolását, ami főleg a paraguayi Valdeznek köszönhető, aki a második félidőben egy duplával jelezte, hogy szíve szerint idén is ráhajtana a kupagyőzelemre. A Leverkusen pedig a Real elleni gálázás óta kissé leengedett, a hétvégi Nürnberg elleni döntetlen után a brémai zakó a kiesést jelentette.

A Hertha is koncentrálhat a bajnokságra mostantól, miután a Regionalligában szereplő Braunschweig elbánt a berliniekkel. Illetve egy berlini döntötte el a meccset, hiszen Madlung tíz perccel a vége előtt saját kapuját vette célba, sikeresen.

A Cottbusban Lőw Zsolt és Szélesi Zoltán is végigjátszotta a Hannover elleni mérkőzést, utóbbi értékesítette is a maga büntetőjét a tizenegyespárbajban, nem úgy Reghecampf, aki a háló helyett a Hannover kapusába lőtte a labdát. A tavalyi döntős sincs már versenyben, az Alemannia Aachen pontosan úgy járt, ahogyan ellenfelei tavaly, egy kiscsapat otthonában vérzett el, már amennyire a Bayern München amatőrgárdája kiscsapatnak számít.

Német Kupa, 2. forduló:
Braunschweig (III.) - Hertha BSC 3-2
1. FC Kaiserslautern - Schalke 04 3-4 - hosszabbítás után
Oberhausen (II.) - VfB Stuttgart 0-2
Energie Cottbus (II.) - Hannover 96 2-2 - büntetőkkel 4-5
Borussia Dortmund - Unterhaching (II.) 3-1
Werder Bremen - Bayer Leverkusen 3-2
1. FC Köln (II.) - Hansa Rostock 3-3 - büntetőkkel 2-4
Eintracht Frankfurt (II.) - Greuther Fürth (II.) 4-2 - hosszabbítás után
Bayern München amatőr (III.) - Alemannia Aachen (II.) 2-1