Vágólapra másolva!
Luigi Del Neri, a Chievo labdarúgócsapatának korábbi sikerkovácsa lett az AS Roma új vezetőedzője. Elődje, a német Rudi Völler szombaton mondott le posztjáról.

Del Neri kétesztendős szerződést kötött a fővárosi klubbal, s lapértesülések szerint évi fizetése 1,3 millió euró lesz. A trénert a nyáron leszerződtetette, majd két hónap múlva, augusztus 7-én igazolatlan hiányzások miatt elbocsátotta a Bajnokok Ligája-győztes FC Porto.

Az 53 éves edző 2001-ben, a klub története során először az élvonalba juttatta a Chievót, majd rögtön az első idényben óriási meglepetésre UEFA-kupa-indulást érő helyen végzett a csapattal. Az AS Roma eddig egy-egy győzelmet és döntetlent, valamint két vereséget könyvelhetett el az olasz bajnokságban.

A Bajnokok Ligájában már két vereségnél tart, igaz, az első a zöld asztalnál született, miután a Dinamo Kijev 1-0-s vezetésénél a találkozó a szünetben szurkolói rendbontás miatt - öngyújtóval megdobták Anders Frisk játékvezetőt - félbeszakadt, s az UEFA fegyelmi bizottsága 3-0-s gólaránnyal az ukránoknak ítélte a három pontot. A másodikat kedden, már a futballpályán szenvedte el, miután 4-2-re kikapott a Real Madrid otthonában.