McRae odapörkölne Schuminak

Vágólapra másolva!
A ralilegenda Colin McRae indul a Bajnokok Tornáján (Race of Champions), a skót csapatban ott lesz még a Forma-1-es David Coulthard is.
Vágólapra másolva!

Újabb két sztár, az 1995-ös ralivilágbajnok Colin McRae, valamint a Forma-1-es McLaren-istállót erősítő, szntén skót David Coulthard jelezte részvételét a december 4-én, a párizsi Stade de France-ban sorra kerülő Bajnokok Tornáján (Race of Champions).

A hagyományos évzáró viadal szervezőit korábban már több nagyágyú biztosította indulásáról, többek között a hétszeres F1-világbajnok Michael Schumacher is, aki először próbálja ki magát a viadalon. A német csapat másik erőssége Armin Schwarz (Skoda) lesz, míg a francia gárdát a rali-világbajnoki cím első számú várományosa, Sebastien Loeb (Citroën) vezeti.

"David nagyszerű pilóta, úgyhogy igazán jó eredményben bízom" - mondta McRae. "Személy szerint nagyon remélem, hogy egyike leszek azoknak, akik idén le tudják győzni Schumachert, Forma-1-en kívüliként elsőként szeretném véghezvinni ezt a bravúrt."

A Bajnokok Tornáján, amely elsősorban kikapcsolódást jelent a pilóták számára, az autó- és motorversenyzés nagyjai mérik össze tudásukat raliautóban, kimért pályán. Idén a hagyományoktól eltérően (1992 óta nem volt példa ilyesmire) nem a Kanári-szigeteken, hanem Franciaország első számú sportarénájában, a Párizs közeli Stade de France-ban rendezik a mókát kilométerhosszú, nyolcas alakú pályán.