A THQ szerezte meg végül a Juicedet

Vágólapra másolva!
Zsákutcába jutottak a tárgyalások a csődöt jelentett Accalim és a Take-Two Interactive között a Juiceddel kapcsolatban, így végül a THQ szerezte meg a jogokat, hogy világszerte kiadja az autóversenyes programot. A játék konzolos, valamint PC-s változataival a következő évben találkozhatunk.
Vágólapra másolva!

Derült égből villámcsapásként érte a játékosokat, és főleg az irodáikból kiszorult fejlesztőket a hír, hogy bedobta a törölközőt az annak idején a Mortal Kombattal hirnevet szerző Acclaim. A hír hallatán az autóversenyes játékok rajongói aggódva kapták fel a fejüket, hogy most mi lesz egy igen nagy várakozással megelőzött Acclaim játékkal, a Juiceddel? Szerencsére a nagy hírverés, mely az autós programot övezte, meghozta eredményét, és nyomban jelentkezett több nagy kiadó, hogy szívesen átvállalnák az extrém versenyeket bemutató munka kiadását. A leghatározottabb kérőnek a Take-Two bizonyult, mely vállalat hajlandó lett volna tízmillió amerikai dollárt is kifizetni a Juicedért. A tárgyalások azonban kútba estek, és végül a THQ kaparintotta meg a játékot olyan neves vetélytársak orra elől, mint a Namco, az Atari, vagy a Midway Games.