Turi bajnok akar lenni

Vágólapra másolva!
Turi Tamás amikor azzal a mérges Nissannal ment, már akkor lehetett érezni, ügyes keze van. Több versenyző mellett, ismerve az RSB állásfoglalását, a legtöbb pont birtokában vághat neki a 2004-es esztendő utolsó bajnoki futamának...
Vágólapra másolva!

- A legközelebb állsz most ahhoz, ami egy raliversenyző egyik álma lehet, hogy abszolút bajnoki címet nyerjen.
- Igen, már régóta hajtunk erre...

- Mesélj egy kicsi arról, hogy milyen autókon át vezetett az utad!
- Mentem már egy pár autóval... Kereklámpás Zsigulival kezdtem nagyon régen, aztán jöttek a kockalámpás évek. Ezzel lettem másodosztályban magyar bajnok. Mentem vagy három, de talán négy évet is a kockaladával, már nem tudom. Aztán váltottam a Suzukira, azzal is mentem egy jó pár évet. Utána jött egy Mazda 323 GTR az N csoportban, azzal mindig sok volt a problémám. Aztán jött a Nissan, azzal is 4 év szereplés volt, amiből háromszor lettem bajnok - a negyedik évben semmilyen számszerű eredményem nem volt, mindig megállt. A nissanozás előtt mentem egy évet Astra-kupában, ez most jutott eszembe.

- Aztán a Corollával mentél egy felejthetetlent, az első versenyed első gyorsaságiján adtál néhány másodpercet Janikának, a következő versenyen pedig sikerült látványosan összehajtani az autót.
- Mindig valami baja volt annak az autónak. :)

- Ez a Skoda most úgy néz ki, hogy bevált...
- Nagyon bízom benne, hogy az utolsó verseny is jól fog sikerülni. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk a pályán annak érdekében, hogy a bajnokságot megnyerjük. Bízom benne, hogy az autónk is megfelelőképpen lesz felkészítve.

- Már a pécsi versenyen látszott, hogy a csehek nem bízzák a véletlenre, volt a szervizparkban egy tartalékautó, ha bármilyen alkatrészre lenne szükség...
- Nem rajtuk múlott, mi mondtuk nekik. Elhozták az éles autót, és a teszten már nem akart működni, nem tudtam vele egy normálisat menni sem. A csehek erre éjszaka hoztak egy autót, ha nem tudják addig helyreállítani, akkor ezzel tudjak menni. Hála istennek a gépátvétel előtt egy fél órával sikerült kicserélni a hibás benzinszivattyút, és megoldódott a mechanikus probléma. Nem is szívesen mentem volna azzal a másikkal, az egy EvoII-es Octavia volt, szerencsére nem volt rá szükség.

- Hogy van az, hogy aszfalton ennyire képben vagy?
- Nem tudom igazándiból, szerintem a murván is képben lennék, ha megfelelő lenne a technikánk hozzá. Sajnos az autónkhoz semmi hajtásprogram nincs a cseheknek, ez az autó murván még életében soha nem ment. Én is meglepődve állok az előtt, hogy a murván nem jöttek az eredmények, talán ennek tudnám be, hiszen mindig azt gondoltam magamról, hogy a murván jobb vagyok.

- Most aszfaltos versenyen fog eldőlni a bajnoki cím sorsa, és idén aszfalton nem volt legyőződ, ha nem volt gondja az autónak...
- Igen, aszfaltos lesz, bizakodunk!

- Az Octavia meghozhatja neked a rég várt sikert. Jobb autónak tartod, mint például a Corolla volt?
- Nem jobb ez. Aszfalton meg vagyok vele elégedve. A motor nem erős, de a futóműve nagyon jó. Egy klasszissal rosszabb, mint a többi Skoda a mezőnyben. Legalábbis úgy érzem, és a mérések is ezt támasztják alá, és elég, ha csak benézel az utastérbe is... Teljesen más. Azok tényleg gyári autók, ez pedig egy összetákolt valami.

- Az eredményt hozza...
- Igen, azon vagyunk, hogy a maximálisat teljesítsük. Az a baj, hogy jövőre ez az autó kevés lesz ide...

- Hátha egy bajnoki cím előreviszi a tárgyalásokat...
- Reménykedünk. Nagyon szeretnénk megnyerni a bajnokságot! Remélem, ki fog tudni derülni, hogy mennyi pluszt tud az hozni, ha bajnok az ember...

- Mit szólsz az RSB határozatához?
- Úgy gondolom, hogy ennek ilyen egyértelműnek kellett volna lenni már az első pillanattól kezdve. Ez az egész világon így működik. Ennek nem most kellett volna kiderülni, de az biztos, hogy ez a jó döntés. Sajnálatos módon nem volt egyértelmű a szabálykönyv, de ha nem is volt benne, miért lenne másképpen.

- Azt gondolom, még mindig jobb, mintha a verseny után hangzanak el ezek a hivatalos értelmezések...
- Igen. Elvileg nekünk most már így nem kell annyira sietni, nem feltétlenül kell megnyerni a versenyt.

- A pályákról tudsz valamit?
- Tavaly abszolút harmadikok voltunk, előtte nem mentem ezen a versenyen, végülis tavaly mentem rajta először. Jó pályák és jó verseny lesz!