Tengernyi muzsika a San Andreasban

Vágólapra másolva!
Nem kevesebb, mint százötven zeneszám csendül majd fel azon játékosok hangszóróiból, akik szórakozásként a Grand Theft Auto sorozat legújabb részét, a San Andreast választják. A számokat november végén két külön csomagban, egy két, valamint egy nyolc CD-t tartalmazó kiadásban is megvásárolhatják a játékosok.
Vágólapra másolva!

Gőzerővel dolgozik a fenyegetésektől, perektől és nagyon úgy tűnik, hogy a világon semmitől vissza nem riadó Rockstar Games a fentebb felsorolt problémákat kiváltó sorozat, a GTA legújabb darabján, a San Andreason. A széria persze nem csak azért népszerű, mert menő polgárokat pukkasztó játékokat venni, hanem tartalma, például kiváló zenei anyaga miatt. Ebből a sorból a San Andreas sem lóg majd ki, sőt, várhatóan felülmúlja korábban megjelent társait. Akik veszik majd a bátorságot, és leülnek a program elé, nem kevesebb, mint százötven muzsikával vezethetik le a feszültséget. Akiknek annyira megtetszenek majd a számok, hogy nemcsak a gép mellett ücsörögve akarják hallgatni őket, azok november vége táján megvásárolhatják valamennyi számot egy nyolc CD-s kiadásban, de akár egy két korongot tartalmazó, sűrített változattal is gazdagodhatnak. Ez utóbbi két lemezére az alábbi számok kerülnek:

1. lemez:
The Theme From San Andreas
Rage Against The Machine - Killing In The Name
2 Pac - I Don't Give A F**k
James Brown - The Payback
Ronnie Hudson - West Coast Poplock
Guy - Groove Me
Eddie Money - Two Tickets To Paradise
Cypress Hill - How I Could Just Kill A Man
The Maytals - Pressure Drop
Slick Rick - Children's Story
Rick James - Cold Blooded
Raze - Break 4 Love

2. lemez:
Ohio Players - Funky Worm
Heart - Barracuda
Compton's Most Wanted - Hood Took Me Under
Lyn Collins - Think About It
Public Enemy - Rebel Without A Pause
Faith No More - Midlife Crisis
Bell Biv Devoe - Poison
Max Romeo & The Upsetters - Chase The Devil
Eric B & Rakim - I Know You Got Soul
Willie Nelson - Crazy