Vágólapra másolva!
Az Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának vezetősége bejelentette, hogy a klub 9,8 millió eurós nyereséggel zárta az előző gazdasági évet. A holland bajnoknál hatalmas sikernek tartják, hogy jelentős profitot könyvelhettek el, ugyanis a korábbi esztendőben négy millió volt az egyesület vesztesége. Louis van Gaal viszont távozott a technikai igazgató posztjáról.

A nyereség annak köszönhető, hogy több sztárjátékosát is értékesítette a klub, így Andy van der Meyde, Christian Chivu, Niklasz Mahlasz és Zlatan Ibrahimovic is távozott a csapattól.

A vezetőség azonban egyúttal azt is bejelentette, hogy a jó gazdasági mérleg révén szeretné megerősíteni a keretet, amelyet jelenleg többnyire fiatal és tehetséges, ám rutintalan labdarúgók alkotnak, mint például az egyaránt 20 éves védő Johnny Heitinga vagy a középpályás Wesley Sneijder.

Akadnak azért negatív hírek is az amszterdami klubnál: a Maccabi elleni 3-0-s BL-sikert követően lemondott Louis van Gaal, az Ajax technikai igazgatója. A klubbal 1995-ben Bajnokok Ligája-elsőséget szerző szakember hivatalosan már szombaton benyújtotta lemondását, ám ezt az elnökség csak kedd éjjel fogadta el.

A hírek szerint Van Gaal komoly összeütközésbe került Ronald Koeman vezetőedzővel, miután elmondta, számára csak a BL-elődöntő lenne az elfogadott. Koeman ezt irreális elképzelésnek tartja fiatal csapatától.

[origo]/(MTI)