Az olajpiac szerint Kerry győz

Vágólapra másolva!
Biztos győztesben reménykednek a dollár árfolyamáért aggódók a keddi amerikai elnökválasztáson. Az olajárak alakulásából elemzők Kerry győzelmét jósolják.
Vágólapra másolva!

Leginkább a négy évvel ezelőtt helyzet megismétlődésétől, a döntetlen-közeli eredménytől és az elhúzódó bizonytalanságtól tartanak az amerikai befektetők és elemzők a kedden kezdődött elnökválasztás kapcsán. 2000-ben, amikor kevesebb mint 500 floridai voks emelte Busht az elnöki székbe, a bizonytalanság a következő elnök személyét illetően 6 hétig tartott - a dollár és az amerikai részvényárfolyamok gyengülése mellett.

A bizonytalanság jelei már most is látszanak: a dollár árfolyama hétfőn féléves mélypontjára süllyedt a jennel szemben.

Az amerikai deviza rövid távú árfolyama szempontjából nem az az elsődleges, hogy ki nyeri az elnökválasztást, hanem az, hogy a voksolás tiszta körülmények között történjék, és mihamarabb egyértelmű győztest hirdessenek - nyilatkozta egy elemző a BBC-nek.

Az olajpiac Kerryre fogad

Az amerikai alaptípusnak tekintett olajféleség hordónkénti ára 1,63 dollárral, 50,13 dollárra csökkent hétfőn New York-ban; a trend Ázsiában kedd hajnalban tovább folytatódott, és már 50 dollárnál olcsóbb az olaj.

Kereskedők szerint a piac Kerry győzelmét "árazza be", miután a demokrata jelölt békülékenyebb Irak-politikája nyomán olcsóbbodni fog a nyersanyag.