Vágólapra másolva!
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) panaszt készül benyújtani a nemzetközi szövetséghez (FIFA) a 21 éven aluli válogatott három színes bőrű játékosát ért spanyolországi atrocitások miatt. A futballistákat az utánpótlás-együttes Spanyolország elleni, keddi barátságos találkozója alatt gúnyolták ki a hazai nézők, amit elfogadhatatlannak tart az FA.

A sportág spanyol vezetőinek így rövid időn belül másodszor kell szembesülniük külföldről érkező, hasonló tartalmú vádakkal, ugyanis október elején a felnőtt nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Luis Aragones keveredett hasonló botrányba.

A szakvezető a csapat edzőtáborában Thierry Henryval kapcsolatban ragadtatta magát rasszista kijelentésekre, amikor az alábbi szavakkal fordult José Antonio Reyeshez, aki az Arsenalban a francia klasszis klubtársa: "Csak a saját játékodra figyelj! Mondd meg annak a hülye négernek, hogy jobb vagy, mint ő!"

Aragones az eset másnapján ugyan bocsánatot kért, hangsúlyozva, hogy senkit sem akart megbántani, ennek ellenére a szigetországi sajtó képviselői kedden Madridban ismét erről faggatták. "Az én olvasatomban a rasszizmus problémája elsősorban lelkiismereti kérdés, és az enyém teljesen tiszta" - zárta rövidre a témát a mester.

A két ország felnőtt válogatottja szerda este 21.45-kor barátságos mérkőzést játszik egymással Madridban.