Vágólapra másolva!
A nyolcadik fordulóig kellett várni a női kosárlabda-bajnokság nagy rangadójára a címvédő MiZo-Pécsi VSK és a legutóbbi bronzérmes, de erre az idényre jócskán megerősödött MKB-Euroleasing Sopron csapatai között. Mindkét gárda veretlen még a honi pontvadászatban, egyetlen vereségüket az Euroligában szedték össze - a pécsiek pár napja Moszkvában, a soproniak egy héttel korábban Vilniusban. A nagy rangadó vasárnap 18 órakor kezdődik a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

Rátgéber László már hivatalosan sem a válogatott szövetségi kapitánya, hosszú évek után először kizárólag klubjára összpontosíthat. "Nem maradt bennem hiányérzet, csöppet sincs nosztalgiám a válogatott után, annál inkább inspirál, hogy sikert érjünk el a Péccsel. Jó meccset várok vasárnap" - mondta a 38 éves tréner.

- Hogy vannak a sérültek?
- Keller és Szakács még nem játszhat, de így is tizenegyen vagyunk, és a magyar bajnokin csak tíz nevet írhatok be a jegyzőkönyvbe. Mivel csak négy külföldi léphet pályára, 203 centis orosz centerünk, Kátja Lisina most kimarad.

- Mire számít?
- Hatalmas presztízscsatára. Régen fordult elő ilyesmi, hogy mi is és a Sopron is veretlenül álltunk ki kettőnk összecsapására. Telt házat, 4500 nézőt várok.

- Mit szól az ellenfélhez?
- Kovacevic és Blahuskova személyében két világklasszisuk van, Matovic pedig a legnagyobb európai centerreménység. Minden tudásunkra szükség lesz, ha győzni akarunk.

Natalia Hejkova csapatának önbizalmát érthetően megnövelte a legutóbbi Euroliga-győzelem az ukrán ellenféllel szemben. "Csak abban vagyok biztos, hogy nagyon jó mérkőzést lát majd a publikum, de azzal kapcsolatban, hogy ki nyer, már nem merek jóslásba bocsátkozni" - mondta a szakvezető.

- Alaposan átszerveződött csapata az új évadra. Összeállt már a gárda?
- Teljesen még nem, de talán korai is lenne. Bielikova hiányzik irányítóban, bár Borovickova várakozáson felül pótolja rutinos játékmesterünket. A legkellemesebb meglepetés azonban Matovic érett centerjátéka.

- Azért válogatott kerettag magyarok is vannak a keretben.
- Vajda Anna 20 éves létére már igazi kulcsfigura, s Serestől, Horváth Zsuzsától, Honti Katától is várható meghatározó teljesítmény.

Ch. Gáll András