A briteknél is indulhat az i-mode

Vágólapra másolva!
A brit mmO2 Plc. mobilszolgáltató szakmai körök értesülése szerint átveszi a japán NTT DoCoMo által bevezetett és sikerre vitt, i-mode nevű mobilinternetes technológiáját.
Vágólapra másolva!

A szerződés révén a DoCoMo végül csak bejut a hőn áhított brit piacra, miután a Hutchison Whampoa brit "3 UK" videotelefon részlegével folytatott tárgyalások kudarcba fulladtak és ezért el is adta 20 százalékos részesedését. Az mmO2 üzlet - amennyiben megvalósul - kétségessé teszi azonban a DoCoMo és a holland KPN távközlési vállalat között holland, német és belga területre vonatkozóan fennállóexkluzív i-mode marketing megállapodás érvényét is.

A DoCoMo 1999-ben mutatta be a waphoz hasonló, ám az akkori wapos technológiáknál látványosabb, képek megjelenítését is biztosító i-mode szolgáltatását Japánban, ami aztán tarolt a világ legfejlettebb mobilszolgáltatási piacán: 43 millió japán, a lakosság egyharmada előfizetője a rendszernek. Európában azonban minden bevezetési kísérletet meglehetősen gyér érdeklődés fogadott. A kontinensen sokkal inkább a Vodafone live! szolgáltatása hódít.