Januártól THM a lakáshitelekre is

Vágólapra másolva!
A kormány döntése értelmében januártól már az összes lakossági hitelterméknél, így a lakáshiteleknél is fel kell tüntetniük a pénzintézeteknek a teljes hiteldíjmutatót - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az eddig hatályos jogszabály csak a három hónapnál hosszabb futamidejű fogyasztási kölcsönökre érvényes, az új rendelkezés szerint viszont kibővülne a teljes hiteldíjmutató által érintett banki termékek köre, és az egyéb lakossági hiteleket, például a lakáshiteleket is érintené.

A bankoknak a korábban kért két hónap helyett ugyanakkor csupán egy hónap áll rendelkezésre, hogy a változásokat hirdetményeikben és a reklámokban megjelentessék. Az új szabályozás szerint a hirdetésekben az eddiginél hangsúlyosabban kell megjelennie a pontos THM-nek, és úgy, hogy az minden, a banktól eredő költséget tartalmazzon. Azt is tudatosítaniuk kell a bankoknak, hogy a mutató csak egy időpontra igaz, tehát a futamidő közben történhetnek változások - írja a Világgazdaság.